
Nagyon könnyen sikerült feltörni Hillary Clinton, az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltségére a legnagyobb eséllyel rendelkező volt külügyminiszter internetes szerverét – nyilatkozta az a Guccifer néven ismert romániai hekker, aki több más, egyesült államokbeli és romániai politikus és közéleti szereplő internetes postafiókját is feltörte, ezért jelenleg az Egyesült Államokban vár arra, hogy bíróság elé állítsák.
2016. május 05., 16:072016. május 05., 16:07
A Virginia állambeli Alexandria börtönében ülő Guccifer minderről a Fox News amerikai hírcsatornának adott interjújában beszélt. A Marcel Lehel Lazăr nevű férfi elmondta: 2013 márciusában először Clinton egyik bizalmasa, Sidney Blumenthal újságíró postafiókját törte fel, azon keresztül jutott be a jelenlegi elnökaspiráns levelezési szerverére, ahova összesen kétszer tört be.
Clinton postafiókjában mintegy 2200 bizalmas, és 22 szigorúan titkos minősítésű e-mail volt. Az internetes kalóz elmondta, oroszországi szervereken keresztül tört be az amerikai politikus levelezésébe, mivel ezek biztosítják a leghatékonyabban a névtelenséget. A Fox Newsnak nyilatkozó számítógépes szakemberek hihetőnek nevezték a Guccifer által elmondottakat.
2013-ban a hekker Clinton és Blumenthal levelezésének több részletét is nyilvánosságra hozta. Mint elmondta, Blumenthal levelei között többek között a közel-keleti helyzetről talált érdekes információkat. Hozzátette: az adatokból azt szűrte le, hogy rajta kívül még körülbelül tízen törték fel a demokrata párti politikus postafiókját.
Hillary Cinton a héten úgy nyilatkozott: az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) eddig sem őt, sem tanácsadóit nem kereste meg az ügyben. Kampánystábja helyi idő szerint szerda este cáfolta Guccifer állításait, mondván: a Clinton e-mail szerveréről adott leírás nem megfelelő, és egyébként sem hihető, hogy ha valóban hozzáfért volna a leveleihez, nem hozta volna őket nyilvánosságra, ahogy azt többi áldozata esetében is tette.
Mint ismeretes, tavaly botrány tört ki amiatt, hogy Clinton külügyminiszterként hivatali levelezésének egy részét is magánfiókjából folytatta. Nyomozás indult, és az ügyben eljáró bíró szerdán nem zárta ki, hogy tanácsadóit követően a volt külügyminisztert is kihallgatják.
Mint arról beszámoltunk, a romániai hekkert idén adta ki Románia az Egyesült Államoknak, miután itt már hétéves szabadságvesztésre ítélték. A volt aradi taxisofőrt 2014 januárjában tartóztatták le, miután több romániai vezető, így George Maior, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatója elektronikus levelezését is feltörte. Az amerikai vádemelésre azt követően került sor, hogy egy évvel ezelőtt kiderült: valaki feltörte a Bush család több tagjának internetes postafiókját. Később kiderült: meghekkelte Colin Powell volt külügyminiszter és Corina Creţu jelenlegi román EU-biztos levelezését is, így derítve fényt a köztük zajló románcra.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
Tíz évre kiutasították Romániából azt a marokkói állampolgárt, akit a Román Hírszerző Szolgálat szerint terrorista propagandatevékenység és romániai személyek radikalizálása miatt nemkívánatos személlyé nyilvánítottak.
Dominic Fritz szerint árt Romániának, ha etnikai hovatartozásuk alapján megkérdőjelezik a nemzeti kisebbségek hazafiságát. Temesvár polgármestere, USR-elnök úgy véli, a gyűlöletkeltés és az összeesküvés-elméletek gyengítik az országot és európai szerepét.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerdán úgy döntött, hogy kezdeményezi Nicușor Dan államfő tisztségből való felfüggesztését, illetve megindítja az előre hozott parlamenti választások kiírásához szükséges eljárást – közölte a párt.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szándékosan késlelteti és akadályozza a teljes jogkörrel rendelkező kormány megalakítását – állította szerdán Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
Nincs veszélyben a bérek és nyugdíjak kifizetése, és jelenleg nem áll fenn annak a kockázata, hogy az állam ne tudná teljesíteni ezeket a kötelezettségeit – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
szóljon hozzá!