
Fotó: politiadefrontiera.ro
Egyetlen kamionban 75 bevándorlót találtak a hatóságok péntek hajnalban a román–magyar határon – számolt be honlapján a román határrendészet.
2022. július 15., 16:342022. július 15., 16:34
A román rendszámú, román sofőr által vezetett kamion péntek hajnali fél négykor jelentkezett az országból való kilépésre a Nagylak 2 – Csanádpalota határátkelőhelyen. Az iratok szerint a gépkocsi cipőket szállított Romániából Olaszországba. A határrendészek kockázatelemzés alapján alaposan átvizsgálták a gépkocsit, amelynek rakodóteréből 75 Magyarországra szökni próbáló személy került elő.
A határrendészet ugyanabban a közleményben számolt be két csütörtöki esetről is, amelyek során egy román és egy bolgár kamion rakodóterében próbált összesen 57 bevándorló Magyarországra szökni. Ezeket a gépkocsikat is a Nagylak 2 – Csanádpalota határátkelőhelyen vizsgálták át. Az iratok szerint a járművek Olaszországba és Franciaországba szállítottak cipőket, szaniterárut és préselt lemezeket.
A kamionról leszállított bevándorlók indiai, afganisztáni, bangladeshi, pakisztáni és tunéziai állampolgárnak vallották magukat, és azt nyilatkozták, hogy
A román hatóságok megkezdték mindhárom eset kivizsgálását – közölte a határrendészet.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!