Hirdetés

Hétfőn vitáznak a bérekről

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Hétfőn tárgyal a szenátus a tanárok 50 százalékos béremelését rögzítő jogszabály hatálybalépésének elhalasztásáról szóló kormányrendelet hatálytalanításáról – döntötte el tegnap a felsőház házbizottsága.

Balogh Levente

Balogh Levente

2008. november 05., 00:002008. november 05., 00:00

Alexandru Athanasiu, a testület szociáldemokrata párti (PSD) tagja közölte, a szenátus három órával a két ház együttes ülése előtt ül majd össze. Ez utóbbin a szenátorok és a képviselők a kormány ellen a Demokrata-Liberális Párt (PDL) által szintén a pedagógusok béremelése ügyében benyújtott bizalmatlansági indítványról szavaznak.

Az indítvány szövegét egyébként tegnap ugyancsak együttes ülésen ismertették a törvényhozás két házának tagjaival.

A felsőház oktatási és költségvetési bizottsága tegnap leszavazta a kormány rendeletét. Mint arról beszámoltunk, a kormány azzal az indokkal utasította el az 50 százalékos béremelést, hogy arra a költségvetésben nincs fedezet, és tönkretenné az ország gazdaságát. Ezért alkotmánybíróságon támadta meg, a taláros testület azonban alkotmányosnak minősítette, és Traian Băsescu államfő is kihirdette. A kabinet ezt követően fogadta el a sürgősségi kormányrendeletet, amelyben áprilisra halasztja a jogszabály hatálybalépését. Válaszként a PDL bizalmatlansági indítványt nyújtott be, a közalkalmazotti szakszervezetek pedig sztrájkot hirdettek.

Az indítvány szövegét tegnap Gheorghe Albu, a képviselőház demokrata-liberális párti háznagya olvasta fel Călin Popescu-Tăriceanu miniszterelnök jelenlétében. „Az oktatás marad, a kormány távozik!” című indítvány szerzői szerint a kormányt le kell váltani, mivel „megszegi az alkotmányos normákat.” Felhívják a figyelmet, hogy a béremelésről szóló jogszabályt egyhangúlag fogadta el a parlament, ami a népszuverenitás egyetlen letéteményese. Ezek után a kormány annak ellenére is akadályozza a hatálybalépését, hogy az alkotmánybíróság is alkotmányosnak minősítette, az államfő pedig aláírta azt. Ezért vélik úgy, hogy a kabinet törvényellenesen cselekedett.

Válaszában a kormányfő reményét fejezte ki, hogy a parlament elutasítja a bizalmatlansági indítványt. „Várjunk még, talán a szenátus még átgondolja a dolgot, és komolyan fontolóra veszi a gazdasági szféra és az Európai Unió irányából jövő jelzéseket. A szenátorok nem maradhatnak érzéketlenek az országból érkező jelzések iránt: egyes cégeknek alkalmazottakat kell elbocsátaniuk, és csökkentik tevékenységük volumenét. Márpedig ebben az esetben egy ilyen lépés teljesen ellentétes a logikával” – hangsúlyozta a kormányfő. A PDL kezdeményezését választási fogásnak minősítette, és rámutatott: az, hogy az indítványhoz kizárólag a Nagy-Románia Párt támogatását sikerült megszerezni, sokat elmond arról, milyen is valójában a Demokrata-Liberális Párt. Emlékeztetett, hogy hétfőn Joaquin Almunia, az Európai Unió pénzügyi biztosa is arra buzdította a kormányt, léptessen életbe óvintézkedéseket, mivel fennáll a veszélye, hogy a költségvetési deficit a vártnál is jóval magasabb lesz, főleg a túlságosan nagyarányú béremelések miatt.

A Spiru Haret tanügyi szakszervezet vezetői egyébként jelezték: mivel a hétfői figyelmeztető sztrájk nyomán a kormány álláspontja semmit sem változott a béremelés kérdésében, egészen az általános sztrájkig hajlandóak folytatni a tiltakozó akciókat. Mint arról beszámoltunk, a tanügyi szakszervezetek november 20-ától helyezték kilátásba a meghatározatlan ideig tartó általános munkabeszüntetést, amennyiben a halasztásról szóló kormányrendeletet nem hatálytalanítja addig a parlament.

Az oktatásügyi tárca ugyanakkor erre reagálva tegnap átiratban emlékeztette a megyei tanfelügyelőségeket: a hatályos jogszabályok értelmében a sztrájk időtartama alatt a pedagógusok nem jogosultak fizetésre.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés