Fotó: Mediafax
A Iaºi megyei Tanacu település közelében levõ kolostor 24 éves apácája, Irina Cornici skizofréniában szenvedett. Corogeanu kolostorfõnök azonban arra a következtetésre jutott, hogy a fiatal lányt a gonosz szállta meg, és elhatározta, hogy kiûzi belõle az ördögöt. A többnapos szertartás idejére az apácát keresztre kötözték fel, és napokon keresztül sem enni, sem inni nem adtak neki. Szájába törülközõt gyúrtak, hogy a kolostort felkeresõ hívek ne hallják sikoltozásait. A lány három nap múlva belehalt a kínokba. A többéves eljárás idején Daniel Corogeanut és társait kezdetben különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolták, a vádpontokat késõbb halált okozó erõszakos fogva tartássá változtatták. A korábban, elsõ fokon a pópára kirótt 14 esztendõs büntetést hét évre csökkentették, az apácákra pedig egyenként ötéves börtönbüntetést szabtak ki. Az ítélet ellen óvást emeltek, a legfelsõbb bíróság azonban most megerõsítette az ítéletet. A kolostorfõnököt és társait idõközben kizárták az ortodox egyházból. A vizsgálat ideje alatt ellentmondó szakvélemények születtek, egyik szerint az apáca halálát fulladás okozta, a halál elsõsorban a keresztre feszítés miatt következett be. Egy másik szakvélemény ezzel szemben azt állította, hogy a kihívott mentõorvos rosszul mérte fel a beteg állapotát, és túl nagy adag adrenalint adott neki. A végleges jelentés szerint kismértékben az orvosokat is hiba terheli, ellenük azonban nem indul eljárás. Az ördögûzés szertartását Romániában fõleg az ortodox pópák gyakorolják, de a katolikus egyház elõtt sem ismeretlen. Az ortodox egyház szerint a skizofrénia annak a jele, hogy az ördög uralmába vette a beteg testét, ezért különbözõ szertartásokat alkalmaznak a gonosz kiûzésére.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt vasárnap 2 óra 22 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Nem a román hadsereg vagy a NATO erői lőtték le a román légtérbe szombaton behatoló orosz drónt – közölte Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Míg eddig rendszerint éjszaka támadta az orosz hadsereg drónokkal a Dunán húzódó román-ukrán határ mentén fekvő ukrajnai célpontokat, ezúttal szombat délután adott ki a román katasztrófavédelem riasztást Tulcea megye lakóinak.
A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.
Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.
Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.
Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.
Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.
A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.