2010. január 12., 15:212010. január 12., 15:21
Tény - mondta Müller -, hogy a rendszerváltás után a kommunista titkosszolgálat, a Securitate embereinek 40 százalékát átvette az új szervezet, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI). \"Nem ugyanúgy csinálják, mint korábban, halálos fenyegetéseket már nem kapok, de folytatják. A jelek szerint továbbra is érdekük, hogy tudjam: amikor Romániában vagyok, szemmel tartanak\" - fogalmazott.
A kérdésre, hogy mit jelent ez az ország demokratikus fejlődése szempontjából, azt felelte: azt jelenti, hogy a demokrácia \"kérdéses dolog\" Romániában. A korrupció és mindaz, amit az Európai Unió újra meg újra bírál Romániával kapcsolatban, azzal függ össze, hogy a régi rendszerhez tartozó politikai klikkek tagjai továbbra is segítik egymást. A román sajtó a korrupciós ügyek egy részét feltárja, de következmények nélkül, az értelmiséget pedig nem érdekli a diktatórikus múlt feldolgozása és az újra pozícióba került régi káderek figyelése. Mindez az igazságszolgáltatás, illetve \"a román Birthler-hatóság\" feladata lenne - vélekedett, a rendszerváltás előtti titkosszolgálati szervek irattárát feldolgozó német hivatalra utalva.
Az ismert német szerző korábban egy berlini beszédében elmondta, hogy Romániában élve a diktatúra zaklatásai miatt az öngyilkosság gondolata is megfordult a fejében. A Der Standardnak elmondta azt is: egy darabig, Nicolae Ceausescu román kommunista diktátor bukásáig Németországban is megfigyelte a Securitate. Akkoriban a német hatóságok figyelmeztették, hogy veszélyben van.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).