Hirdetés

Házi őrizetben a Pénzügyi Felügyelet volt alelnöke

Házi őrizetbe helyezte pénteken a legfelsőbb bíróság Daniel George Tudort, a Pénzügyi Felügyelet (ASF) volt elnökhelyettesét, akit azzal gyanúsítanak, hogy hárommillió eurós kenőpénzt kért a Carpatica biztosító érdekében történő közbenjárásért, amiből több részletben háromszázezret meg is kapott.

Balogh Levente

2016. február 21., 15:122016. február 21., 15:12

Az ügyben az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) szerint a bűncselekmény még 2013-ban történt. Tudor a csúszópénz fejében azt vállalta, hogy elmismásolja a problémás biztosítónál végzett ellenőrzés negatív eredményeit. Miután a biztosító vezetője belement a vesztegetésbe, Tudor egyszerűen olyan határozatot bocsátott ki, amely figyelmen kívül hagyta az ellenőrzés eredményeit.

A vádirat szerint a volt alelnök összesen három részletben kapta meg a kért összeg tíz százalékát, az ügyletben pedig közvetítőként volt felesége, Doina Tudor szenátor, és a szintén szenátorként tevékenykedő Ovidiu Marian is közreműködött. Őt egyébként szintén házi őrizetbe helyezték. Doina Tudor a pénzt vette át, Marian pedig a kapcsolatot teremtette meg az ASF volt alelnöke és a biztosító vezetői között – állítja a DNA.

A korrupcióellenes ügyészség az ügyben a felsőház jóváhagyását kérte Tudor volt felesége, Doina Tudor szenátor őrizetbe vételéhez is. A szenátornő ugyanakkor visszautasította, hogy a bűnrészes lett volna, és közölte: ártatlannak tartja magát.

Közölte: éppen a kérdéses időszakban vált el a férjétől, és nem is tartózkodott az országban.
Daniel Tudor egyébként jelentős vagyonnal rendelkezik. Vagyonbevallása szerint kilenc telke van, ebből négy Bukarestben, egy pedig Törökországban, emellett hét lakása – ebből egy-egy Törökországban, Belgiumban illetve Miamiban. 2013-ban 2 562 000 eurós, 466 000 dolláros és 211 000 lejes megtakarítással rendelkezett. Emellett 100 000 euró értékű ékszer és festmény is a birtokában volt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés