
Vizsgálati fogság helyett házi őrizetben várhatja az ellene zajló bűnvádi eljárás eredményét Elena Udrea volt fejlesztési és idegenforgalmi miniszter a legfelsőbb bíróság kedd esti döntése értelmében.
2015. február 18., 16:422015. február 18., 16:42
A politikusnőt kedden este szabadon is engedték a bukaresti rendőr-főkapitányság fogdájából. Szerda reggel azonban már jelentkeznie is kellett az Országos Korrupcióellenes Ügyosztálynál (DNA), ahol a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) ügyvivő vezetője, Florian Coldea tábornok ellen megfogalmazott vádjai kapcsán hallgatták ki. Ráadásul a képviselőház jogi bizottsága a DNA újabb, három rendbeli korrupció miatti előzetes letartóztatásba helyezési kérelmét is támogatta.
Udreát azzal gyanúsítja a DNA, hogy személyesen érintett a kilenc másik exminisztert érintő szoftverbeszerzési panamában, a Microsoft-ügyben, mivel exférjével, Dorin Cocoş üzletemberrel együtt ők közvetítettek az érintett üzleti körök és a kormány között.
Ráadásul azzal is meggyanúsították, hogy az általa vezetett fejlesztési tárca 2011-ben jogtalanul vett részt egy ökölvívógála megszervezésében, kétmillió euróval károsítva meg az államkasszát.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
szóljon hozzá!