A kormányfő szerint erre a reményre a két ország hatóságaival folytatott tárgyalások jogosítanak fel. A miniszterelnök szerint az utóbbi időben jelentősen nőtt a bérezési szint az építőiparban, így a jelenleg külföldön dolgozó román állampolgárok itthon akár többet is kereshetnek, mint mostani munkahelyükön. A miniszterelnök emellett arról is beszélt, hogy az általa irányított kabinet egyik legjelentősebb eredménye a politikum és a gazdasági szféra szétválasztása. A kormányfő szerint ennek bizonyítéka, hogy a 2007-es év elején tapasztalt „politikai viharok” semmiben sem befolyásolták a gazdasági életet. Călin Popescu-Tăriceanu egyben felszólította a konzulokat és nagyköveteket, tegyék működőképessé a külföldön bajba került román állampolgárok megsegítésére szolgáló rendszert. Az ország külpolitikai stratégiáját illetően közölte, Románia prioritásai közül az egyik legfontosabb a regionális energiapiac megteremtése, egy regionális energiatőzsde létrehozása és olyan, stratégiai jelentőségű projektek támogatása, mint a Nabucco vagy a Konstanca–Trieszt kőolajvezeték. Rámutatott, az Egyesült Államokkal fennálló kapcsolat az ország külpolitikájának egyik legfőbb alappillére, és megismételte: Románia elkötelezett a Moldovai Köztársaság és az Európai Unió közeledésének előmozdításában. A diplomaták délután a Cotroceni-palotában gyülekeztek, ahol Traian Băsescu államfővel egyeztettek. Az elnök Koszovó kérdését érintve, leszögezte: Románia továbbra is Szerbia területi egységének tiszteletben tartását támogatja, mivel „Koszovó függetlenné válásának nincs jogi alapja.”
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).