Hirdetés

Hazabeszélt az államfő

Az elnök jelenlétében mutatták be EP-jelöltjeiket a demokraták. Traian Băsescu államfő és Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke jelenlétében mutatta be tegnap a Demokrata Párt (PD) a európai parlamenti (EP) választásokon indítandó jelöltjeit. Băsescu a rendezvényen elmondott beszédében köszönetet mondott a választópolgároknak, amiért a hivatalából való felfüggesztéséről rendezett május 19-i népszavazáson mellé álltak.

Balogh Levente

Balogh Levente

2007. október 23., 00:002007. október 23., 00:00

Egyúttal gratulált a PD-nek a listához. „Láttam a névsort, és úgy vélem, általában véve jól választottak” – közölte. Rámutatott: a felmérések szerint a PD támogatottsága kétszerese a második helyezett politikai párténak, hiszen a választók több mint 40 százaléka voksolna rájuk. Zárásként szerencsét kívánt a demokratáknak, hozzátéve: ebben az esetben valóban szívből jön a jókívánság.

Az esemény meglepetésvendége, Wilfried Martens az európai néppárti család támogatásáról biztosította a PD-t.

Emil Boc PD-elnök hevesen bírálta a kormányt, kijelentve, a jelenlegi kabinet a legrosszabb és legkorruptabb kormány 1990 óta. Sorin Frunzăverde, aki az első helyet foglalja el a 45 nevet tartalmazó listán, arról beszélt, hogy a PD-nek köszönhető Románia európai és euroatlanti integrációja. „A választásoknak meg kell adniuk az alaphangot a PD-szupremációhoz, amelyet Băsescu elnök győzelme is előrevetített” – vélte a volt védelmi miniszter.

Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt alelnöke hevesen bírálta az államfőt a rendezvény után, szégyentelennek nevezve őt, amiért részt vett a PD kampányindító rendezvényén. A politikus szerint a sajtónak véleményt kell mondania arról, normális állapot-e, hogy egy államfő, akinek az alkotmány értelmében egyenlő távolságot kell tartania minden párttól, „fenntartás nélkül kampányoljon az egyik párt kampánynyitó rendezvényén”.

B. L.

Markó–Martens-találkozó

Markó Béla RMDSZ-elnökkel tárgyalt tegnap Bukarestben Wilfried Martens, az Európai Néppárt (EPP) elnöke. A találkozót követően Markó elmondta, Martens azért látogatott Romániába, hogy támogatásáról biztosítsa a Néppárt itteni tagjait, mivel az EPP érdeke az, hogy minél több képviselője legyen az Európai Parlamentben.

A hétvégén elfogadott uniós alapszerződéssel kapcsolatosan mindkét politikus úgy vélekedett, az rendkívül fontos, mivel jelentős lépés az Unió működőképessé tétele irányába.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés