Hirdetés

Hatvanöt évre emelkedhet a nyugdíjkorhatár

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

2020-ig 65, 2060-ig pedig 70 évre emeltetné a Világbank a romániai nyugdíjkorhatárt mind a férfiak, mind a nők esetében. A nemzetközi pénzintézet szerint ez a lakosság elöregedése miatt szükséges.

Balogh Levente

2009. május 20., 13:262009. május 20., 13:26

A Világbank nyomást gyakorol Romániára annak érdekében, hogy legkésőbb 2020-ig a férfiak és a nők esetében is vezesse be az egységes, 65 éves nyugdíjkorhatárt – jelentette ki kedden este egy televíziós műsorban Marian Sârbu munkaügyi miniszter. A tárcavezető közölte, a kormány év végéig dönt arról, milyen formában teljesíti a nemzetközi pénzintézet kérését. Mint emlékeztetett, jelenleg a nyugdíjkorhatár férfiak esetében 63,5, nők esetében pedig 57,5 év.

Marian Sârbu közölte: a kabinet ugyan hajlandó teljesíteni a Világbank kérését, ám szeretné elérni, hogy a nyugdíjkorhatár megemelésének határidejét tolják ki 2030-ig. „A várható élettartam Romániában nem azonos azon országokéval, amelyek az összehasonlítás alapját képezik. Remélhetőleg tárgyalópartnereinket is sikerül meggyőznünk arról, hogy alkalmazkodni kell a fennálló körülményekhez” – szögezte le a miniszter.

Sârbu azt is elmondta, kezdeményezi, hogy a nyugdíjazáshoz szükséges iratokat már 30 nappal a nyugdíjba vonulás előtt be lehessen nyújtani, így az új nyugdíjas már a nyugdíj első napjától kezdve megkaphatja illetményét. Mint kifejtette, ehhez három hatályos jogszabályt kell módosítani, az erre vonatkozó javaslat mintegy tíz napon belül készül el, és egy hónap múlva dönthet róla a kormány.

A miniszter egyébként korábban arról beszélt, hogy 2014-ig biztosan hatályban marad a nyugdíjrendszert szabályozó 19/2001-es jogszabály, így a nyugdíjkorhatár sem változik. Ezt ennek kapcsán jelentette ki, hogy a világbank közölte: 2050-ig 70 évre kell emelni a nyugdíjkorhatárt az országban. A brit példa kapcsán, amely szerint 2044-ig 68 évre emelik a férfiak nyugdíjkorhatárát, kifejtette, az Romániában nem alkalmazható.

A Világbank ajánlása szerint Romániának amellett, hogy 70 évre emeli a nyugdíjkorhatárt, a nyugdíjjárulékot a jelenlegi szinten kell tartania, hogy sikerüljön helyreállítani a nyugdíjrendszer egyensúlyát. A nemzetközi pénzintézet elemzése szerint a román nyugdíjrendszer hiánya 2020-ra eléri a bruttó hazai termék 5 százalékát, majd a következő három évtizedben egy ideig folyamatosan emelkedik. Ezt követen azonban várhatóan ismét csökkenni kezd, és 2050-re 6,2 százalékos lesz.

Boc: egységes bérezés jövőre
Emil Boc miniszterelnök azt szeretné, ha már jövő évtől életbe lépne a közalkalmazottak egységes bérezését szabályozó jogszabály. A kormányfő szerint a kormányon belül fölmerült, hoyg egyes kormányzati ügynökségek esetében külön törvény szükséges, ám ő továbbra is kitart amellett, hogy minden közalkalmazott számára egységes rendszer alapján kell a bérezést biztosítani. Mint arról beszámoltunk, a jogszabály célja a jelentős bérkülönbségek megszüntetése, ezért a legmagasabb és legalacsonyabb bérek közötti jelenlegi, 1 a 72-höz arányt 1 a 15-ösre kívánják csökkenteni.

A hiányt elsősorban a lakosság elöregedése generálja, másrészt pedig az, hogy a jelenlegi rendszer a nyugdíjemeléseket követően számos esetben igencsak nagylelkű nyugdíjakat biztosít, harmadrészt pedig az, hogy a magánnyugdíj-pénztárak megjelenésével jelentős pénzösszegek kerülnek ár az I. pillérből, azaz az állami nyugdíjrendszerből a II. pillérbe, azaz a magánnyugdíj-rendszerbe.

Az előrejelzés szerint 2050-re a lakosság elöregedésének köbetkeztében a nyugdíjjárulék-fizetők száma szinte azonos lesz az eltartottakéval. Ennek nyomán a Világbank azt is javasolja, hogy csökkentség az I. pillérbe tartozók kedvezményeit, és lassúbb ütemben emeljék a nyugdíjakat.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés