
2009. december 17., 13:032009. december 17., 13:03
Leszögezte, a PDL folytatja a kormányalakítási tárgyalásokat azon alakulatokkal, amelyek jelezték, hogy hajlandóak együttműködni egy új kabinetben, azaz az RMDSZ-szel, a kisebbségek frakciójával és a független honatyák csoportjával. Az RMDSZ már leendő koalíciós tagként nyilatkozott, a kisebbségek frakciója támogatja a kormányt, a PSD és a PNL azonban ellenzékben marad. Közben elkezdődött a találgatás az új kormány összetételét illetően, a spekulációk szerint az RMDSZ három tárcát kaphat.
Emil Boc közölte, nem zárják be az ajtót a Nemzeti Liberális Párt (PNL) előtt sem, amelynek elnöke, Crin Antonescu korábban több ízben is leszögezte: csak abban az esetben hajlandóak koalíciót kötni a PDL-vel, ha a kormányfőt vagy a PNL adja, vagy független lesz. Az általa vezetendő kormány céljairól Boc elmondta, stabilitásra törekszik, minél hamarabb el akarja fogadtatni a jövő évi költségvetést, az egységes nyugdíjrendszerről és az adójogi felelősségről szóló törvényt, valamint folytatni kívánja a megkezdett reformokat. „Nem azért fogadon el a kinevezést, hogy népszerűbb legyek, hanem azért, hogy megtegyem Romániáért, amit kell” – mondta Boc.
A kisebbségek frakciója részéről Varujan Pambuccian frakcióvezető azonnal jelezte: támogatni fogják a Boc-kormányt. Mircea Geoană, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, aki mintegy 70 ezer szavazattal maradt alul Băsescuval szemben az elnökválasztás második fordulóban, szerencsétlen választásnak nevezte Boc jelölését, és úgy vélte, Băsescu második mandátuma rosszabbnak ígérkezik, mint az első. Mindemellett azt is kijelentette, hogy az ország legfontosabb prioritása egy olyan kormány megalakítása, amely képes lesz elfogadtatni a költségvetést. Leszögezte: a PSD a jelenlegi hatalom legfőbb demokratikus alternatíváka kíván maradni, azaz ellenzékben marad.
Hasonló hangnemben nyilatkozott Crin Antonescu PNL-elnök is, aki leszögezte: pártja ellenzékben marad, ugyanakkor nem ró fel semmit szövetségesének, az RMDSZ-nek, amely koalícióra kíván lépni a PDL-vel. Emil Boc jelölését ugyanakkor a lehető legrosszabb választásnak nevezte, és úgy vélte, hogy Boc 1990 óta a legrosszabb kormányfő volt. Rámutatott: pártja álláspontja szerint az a tény, hogy Băsescu az egyetlen olyan miniszterelnököt jelölte ismét, akit megbuktattak, azt jelzi, hogy semmi sem érdekli azon kívül, hogy a kormányfő szolálatkész legyen vele szemben.
Az RMDSZ, amely korábban a PNL és a PSD szövetségeseként tagja volt a Băsescu-ellenes koalíciónak, immár leendő koalíciós tagként nyilatkozott. Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke szerint a kormány a miniszterelnökkel együtt 15 vagy 16, legfeljebb 17 tagból áll majd, ellentétben a PDL-PSD-egységkormánnyal, amely 20 tagú volt. Leszögezte ugyanakkor, hogy ez csupán javaslat az RMDSZ részéről, amelyet még meg kívánnak vitatni a PDL-vel. Arról nem nyilatkozott, milyen tárcákra számíthat az RMDSZ a tervek szerint még szerdáig megalakuló kormányban, egyes források szerint ugyanakkor ismét létrehozzák a miniszterelnök-helyettesi tisztséget, amelyet a szövetség kap meg. PDL-s források szerint a külügyminiszter Bogdan Aurescu, a pénzügyminiszter pedig Lucian Croitoru lenne. A munkaügyi tárcát Mihai Şeitan kaphatja meg, a környezetvédelmi minisztérium élére pedig Korodi Attilát nevezhetik ki, aki már egyszer betöltötte ezt a tisztséget.
Idegenforgalmi miniszterként Elena Udrea neve merült fel, míg Vasile Blaga belügyminiszter lehet. Gabriel Oprea védelmi, Adriean Videanu gazdasági, Radu Berceanu pedig közlekedési miniszter lehet. Az RMDSZ a spekulációk szerint három tárcát kaphat, a környezetvédelmi mellett az egészségügyet és a művelődésit is. Ez utóbbit Kelemen Hunor irányíthatja, bár a PDL-s Raluca Turcan neve is fölmerült a tárca élére. Más spekulációk szerint a szövetség a regionális fejlesztési és a távközlési tárcát kaphatja meg. A miniszterelnök-helyettesi tésztséget Markó Béla töltheti be.
Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök szerint Emil Boc ismételt miniszterelnöki jelölése előnyös lehet a romániai magyarság számára, mivel a PDL-RMDSZ-kormány nagyobb jelentőséget tulajdonít majd e régió fejlesztésének.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).