Hirdetés

Három napra indítják újra a Daciat

Három napra beindult a munka hétfőtől a Dacia autógyárban, miután 18 napig munkaszünetet tartottak mind a kilencezer alkalmazottnak. A társaság novemberi adatai szerint az eladások 52 százalékkal estek vissza 2007 novemberéhez képest.

MTI

2008. december 08., 16:122008. december 08., 16:12

Romániában az elmúlt hónapban csak 4688 gépkocsit tudott értékesíteni a Dacia, szemben a tavaly novemberi több mint tízezerrel. A francia Renault-tulajdonban lévő Argeş megyei központú gépkocsi gyárban már be is jelentették, hogy nem tudják tartani az idei évre kitűzött céljaikat. Számításaik szerint 2008-ban 50 ezer gépkocsival kevesebb kerül le a futószalagról, mint azt eredetileg tervezték, vagyis a 320 ezer helyett 270 ezer. A cég nem is tudja felbecsülni, hogy milyen számokkal zárul majd december. Az már biztos, hogy novemberi megrendeléseik csupán 3600-ra rúgnak, míg 2007-ben ennek legalább a kétszeresét kérték a forgalmazók.

A Dacia munkaszünetei és rossz eredményei közvetlen kihatással vannak a társaság közel ezer beszállítója által foglalkoztatott több, mint százezer dolgozó sorsára is. A piteşti autóalkatrész-gyár nyolcszáz munkavállalót bocsátott el, a temesvári Elba pedig négyszázat küldött el ideiglenesen.

A Dacia is lehetségesnek tartja, hogy megválik hatszáz, ideiglenes munkaszerződéssel dolgozó alkalmazottjától, és ha továbbra is rosszak az eredmények, akkor jövőre további 2400 személy maradhat munka nélkül.

A kormány az autóipart védő intézkedésekkel próbál segíteni. December 4-én felemelték a használt autók forgalomba íratása után felszámolt környezetvédelmi adót, és a roncsautó-program keretében megemelték a régi járművek becserélése után járó összeget 800 euróról 1000 euróra, hogy ösztönözzék az új autók vásárlását. A kabinet már korábban felfüggesztette az új autók után fizetendő környezetvédelmi adót. A bő egy évre szóló rendelet legkésőbb december 15-én érvénybe lép.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés