A kormányfő egyúttal adakozásra szólította az állampolgárokat, az üzletembereket és a civil szervezeteket is. „Ez a terv nemcsak nagyratörő, hanem szükséges is, mivel Bukarest európai főváros, és úgy vélem, szüksége van egy reprezentatív és az ortodox egyház missziója számára hasznos épületre” – fogalmazott a miniszterelnök.
Constantin Stoica, a román ortodox egyház szóvivője tegnap közölte, az egyház egyelőre nem fogott hozzá hivatalosan a pénzgyűjtéshez, ugyanakkor már több adomány is érkezett a katedrális megépítésére, többek között II. János Pál korábbi pápa is 200 ezer euróval járult hozzá az istenháza megépítéséhez. Emellett több építkezési cég és építőanyag-kereskedő is felajánlotta a segítségét, bizonyos diákszervezetek pedig bejelentették, ingyenmunkát vállalnak a katedrális építési munkálatainál. Stoica szerint az ortodox egyház és az állam között együttműködési viszony áll fenn, mivel az ortodox egyház, mint többségi egyház, hozzájárulhat az országban létező súlyos szociális problémák kezeléséhez.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).