Hirdetés

Hallgatólagosan elfogadták a diszkriminációellenes tanács felszámolását

Hallgatólagosan elfogadottnak nyilvánította az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) felszámolásáról szóló törvénytervezetet keddi ülésén a bukaresti képviselőház, miután a kezdeményezés napirendre tűzésének határideje lejárt. Az ügyben a szenátus hozza meg a döntést.

MTI

2017. február 28., 20:342017. február 28., 20:34

2017. február 28., 20:572017. február 28., 20:57

Ez a törvénytervezet is a magyarellenességéről elhíresült Bogdan Diaconu volt parlamenti képviselő „öröksége”, aki az általa alapított nacionalista Egységes Románia Párt (PRU) élén tavaly decemberben már nem jutott parlamenti mandátumhoz, ez azonban nem gátolta meg az általa beterjesztett törvénykezdeményezések parlamenti pályafutását.

A CNCD felszámolását célzó törvénykezdeményezés egyetlen sorból áll, amely hatályon kívül helyezné az intézmény megalapításáról rendelkező, 2002-ben hozott törvényt. Diaconu a tervezethez fűzött kétoldalas indoklásban arra hivatkozott, hogy a közpénzen működtetett diszkriminációellenes tanács „románellenes, nemzetellenes” intézménynek bizonyult, amely szerinte az RMDSZ és „a hagyományos keresztény román értékek megsemmisítését célzó más érdekcsoportok\" eszközévé vált. A kezdeményező a CNCD „bűneként” említi, hogy az intézmény „védelmébe vette a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi terroristáit”, és megbírságolta a magyar revizionizmus felerősödése miatt aggodalmát kifejező Ionuț Tene publicistát.

A kétkamarás román parlamentben mindkét háznak el kell fogadnia a törvénytervezeteket ahhoz, hogy hatályba lépjenek. Ezeket témájuk alapján osztják el, és mindig a második házé a végső döntés joga. A jogalkotás felgyorsítása érdekében az első háznak nem kötelező megvitatnia minden törvénytervezetet, ezért amennyiben a házbizottság elé terjesztésétől számított másfél (adott esetben két) hónapon belül nem tűzik napirendre a ház plenáris ülésén, hallgatólagosan elfogadott tervezetként kerül tovább a döntő házhoz. A szokásjog szerint azoknak a tervezeteknek a megvitatását „spórolják meg” az első házban, amelyek elfogadását vagy elutasítását nyilvánvalónak tekintik a bukaresti törvényhozók.

A diszkriminációellenes tanács felszámolásáról szóló törvénytervezetet mind a törvényszövegek jogharmóniáját vizsgáló, szakértőkből álló törvényhozási tanács, mind a kormány, mind a képviselőház illetékes szakbizottságai negatívan véleményezték.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés