Hirdetés

Hajszam-ügy: személyre szabott román-szír kiadatási egyezmény?

A börtönbüntetésre ítélt személyek kiadatásáról szóló egyezményt írt alá szerdán Románia és Szíria, Basar al-Asszad államfő bukaresti látogatása alkalmából. A dokumentum aláírásának kérdése azt követően merült fel, hogy 2008-ban Szíriában letartóztatták Omar Hajszam üzletembert, miután 2006-ban elmenekült Romániából.

Hírösszefoglaló

2010. november 10., 13:532010. november 10., 13:53

Az  egyezményt a román elnöki hivatalnak otthont adó bukaresti Cotroceni palotában írta alá Cătălin Predoiu igazságügyi miniszter, és Valid al-Moallem. A dokumentum aláírására abból az alkalomból került sor, hogy szerdán kétnapos hivatalos látogatásra Bukarestbe érkezett Basar al-Asszad szíriai államfő. A damaszkuszi vendég látogatása során több más, igazságügyi és belügykezelési megállapodást is aláírnak a felek. Al-Asszad találkozott Traian Băsescu államfővel és Emil Boc miniszterelnökkel, a megbeszéléseken a Szíria és az Európai Unó közötti kapcsolatokról, a közel-keleti helyzetről, valamint kétoldalú gazdasági együttműködésről volt szó.

A román-szír kiadatási egyezmény módosításának szükségességéről azt követően kezdődtek kétoldalú tárgyalások, hogy 2008-ban Damaszkuszban letartóztatták és házi őrizetbe helyezték Omar Hajszam szíriai üzletembert, akit 2007-ben húsz év szabadságvesztésre ítélt a Bukaresti Táblabíróság terrorizmus miatt,  Marie Jeanne Ion, Ovidiu Ohanesian és Sorin Mişcoci román újságírók 2005-ös, iraki elrablása ügyében. Hajszamnak elítélése előtt, 2006 nyarán sikerült elmenekülnie Romániából, miután egészségi állapota miatt szabadlábra helyezték

Hajszamot idén két másik ügyben is letöltendő börtönbüntetésre ítélték – gazdasági bűncselekmények miatt 16, illetve két évet kapott.

Traian Băsescu államfő 2008 októberében Damaszkuszba látogatott, a megbeszélések napirendjén pedig a Hajszam-ügy is szerepelt. Ezt Băsescu megerősítette a látogatás után, egy évvel később pedig kijelentette: szíriai látogatásának az volt a célja, hogy a két ország módosítsa a kétoldalú kiadatási egyezményt, hogy annak alapján Hajszamot Romániába szállíthassák büntetése letöltésére.

George Maior, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) vezetője a hétvégén azt nyilatkozta a közszolgálati televízióban: biztos abban, hogy Omar Hajszam Romániában fogja letölteni börtönbüntetését, és utalt arra, hogy a SRI pontosan értesülésekkel rendelkezik Hajszammal kapcsolatban.

Omar Hajszam szökése egyébként hatalmas botrányt keltett 2006-ban, az incidens nyomán lemondott tisztségéről az azóta elhunyt Radu Timofte, a SRI akkori igazgatója, Gheorghe Fulga, a Külügyi Hírszerzés (SIE) igazgatója, valamint Virgil Ardelean, a belügyminisztérium belső hírszerző osztályának (DGIPI) vezetője.

Omar Hajszam romániai ügyletei
A román újságírók elrablása a leghírhedtebb ügy, amellyel kapcsolatban Omar Hajszam neve felmerül, azonban több más bűncselekménnyel is kapcsolatba hozták, ezek közül a legismertebb a Cigaretta 2 néven elhíresült cigarettacsempészet-ügy. Hajszam több mint 25 évvel korábban érkezett Romániába, egyetemi tanulmányait Bukarestben végezte. Üzleti tevékenysége még 1989 előtt elkezdődött, ebben nagybátyja, Mohamed Farzat is részt vett, akit utólag a szíriai hírszerzés tisztjeként lepleztek le. A több mint két évtized alatt Hajszam cégek százait hozta létre, az ügyletekből pedig jelentős hasznot húzott üzleti partnerei és a román állam kárára. Az üzletember az 1990-es években a Társadalmi Demokrácia Romániai Pártjának (PDSR) – a jelenlegi PSD elődjének – tagja lett, még képviselőjelöltnek is javasolták, azonban Adrian Năstase kérésére törölték a jelöltlistáról. Az újságírók elrablása nyomán kirobbant botrány közepette a média kiderítette, hogy Hajszam közel állt Ion Iliescu korábbi államfő köreihez, akit több külföldi útjára is elkísért.
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
Hirdetés
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
Hirdetés