
Fotó: Agerpres
2009. november 17., 09:262009. november 17., 09:26
Eddig nem ismert kulisszatitkokat hozott nyilvánosságra a terrorizmussal és három újságíró elrablásával vádolt Omar Hajszam elleni ankétról, valamint magas rangú román politikusok ellen folytatott eljárásról egy volt bukaresti közvádló.
A Ciprian Nastasiu visszaemlékezései alapján Victor Gaetan író által összeállított kötet tegnapi bukaresti bemutatóján azt állította: a román hatóságok több mint tízmillió dollárt fizettek váltságdíjként a 2005 tavaszán Irakban elrabolt három román újságíró kiszabadításáért, az összeg egy része azonban nem jutott el a fogvatartókhoz.
A román főügyészség szervezettbűnözés- és terrorizmusellenes ügyosztályának (DIICOT) egykori ügyésze szerint Traian Băsescu államfő a legutolsó részletig ismerte a Hajszam kitervelte akciót, így minden bizonnyal tisztában volt a váltságdíjjal is. Victor Gaetan, a Románia kifosztása című könyv társszerzője azzal vádolta az államfőt, hogy „szisztematikusan elkendőzte az igazságot” az újságírók elrablásával kapcsolatos ügyben, sőt tavalyi szíriai látogatása azt a célt szolgálta, hogy „eltüntesse” az Omar Hajszam külföldre meneküléséről szóló információkat.
Mint ismeretes, a hírlapírók elrablása miatt őrizetbe vett szíriai üzletembert 2006 áprilisában éppen a Hajszam-dossziéval foglalkozó Nastasiu kérésére – az indoklás szerint a vádlott súlyos betegsége miatt – helyezték szabadlábra a román hatóságok, majd két hónappal később máig tisztázatlan körülmények között megszökött Romániából; a jelenleg is nemzetközi körözés alatt álló Hajszamot tavaly húsz év börtönre ítélte a legfelsőbb bíróság.
A történtek miatt a belföldi és külföldi hírszerzés (SRI és SIE) parancsnokai és Ilie Botoş főügyész lemondott tisztségéről, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács pedig visszahívta a DIICOT-tól Nastasiut. Traian Băsescu tegnap „sci-fi történetnek” nevezte az exügyész állításait, leszögezve: Nastasiu annak ellenére lehetővé tette Hajszam szabadlábra helyezését, hogy a hírszerzés előre figyelmeztetett a szíriai szökési szándékáról. Az elnök szerint Victor Gaetan író – Mircea Geoană szociáldemokrata államfőjelölt barátjaként – politikai okokból tesz megalapozatlan kijelentéseket.
Az egykori ügyész ezen túlmenően azt is feltárta, hogy évekkel ezelőtt a nyomozó hatóság több befolyásos politikust vont megfigyelés alá különböző bűncselekmények gyanúja miatt. Nastasiu szerint a demokrata-liberális Theodor Stolojant és Elena Udreát, utóbbi férjét, Dorin Cocoş üzletembert, Dan Voiculescu volt konzervatív pártelnököt, Verestóy Attila RMDSZ-es szenátort és Bogdan Chirieac újságírót különböző vállalatok privatizációja ügyében kifejtett lobbitevékenység kapcsán vizsgálták. (Emlékezetes, az energiaprivatizációs botrányban Nagy Zsolt egykori RMDSZ-es távközlési minisztert is bíróság elé citálták).
Nastasiu elmondta, az érintett politikusokról Traian Băsescut is tájékoztatni kívánta, az elnök azonban elhárította a megkeresést, mondván: járjon el a törvényeknek megfelelően. A volt ügyész által megnevezett politikusok tegnap cáfolták, hogy érintettek lennének bűnvádakban; Verestóy Attila például elmondta: évekkel ezelőtt az ügyészség valóban kihallgatta energiaprivatizációs ügyekben, sőt azt is a tudomására hozták, hogy telefonbeszélgetéseit lehallgatják, ám később közölték vele, hogy nem indítanak eljárást ellene.
A DIICOT különben tegnap elítélte egykori munkatársát „szószátyárkodásáért”, és közölte: az ügyészség kivizsgálását képező, a szervezett bűnözést érintő nyomozati anyagok, információk kiteregetése ellentétes a hatályos törvényekkel és a szakmai deontológiával. A főügyészség ugyanakkor vizsgálatot indított a volt közvádló kijelentései ügyében, viszont csodálkozásának adott hangot, hogy Nastasiu miért nem használta fel információit akkor, amikor ügyészként tevékenykedett.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).