Hirdetés

Hajba kapott Klaus Johannis államfő a bírói testülettel

Dana Gârbovan visszavonta a bírói testületből való kilépésére vonatkozó kérését •  Fotó: UNJR

Dana Gârbovan visszavonta a bírói testületből való kilépésére vonatkozó kérését

Fotó: UNJR

Éles pengeváltás alakult ki Klaus Johannis államfő és a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) között az igazságügy-miniszteri tisztségre jelölt Dana Gârbovannal kapcsolatban.

Krónika

2019. augusztus 29., 18:112019. augusztus 29., 18:11

2019. augusztus 29., 18:342019. augusztus 29., 18:34

Az ügy előzménye, hogy a Viorica Dăncilă miniszterelnök által tárcavezetőnek felterjesztett kolozsvári bírónőre külön is kitért Johannis, amikor szerda este bejelentette, hogy teljes egészében elutasítja a kormányátalakítás keretében javasolt miniszterjelölteket. Az államfő közölte: nem fogja eltűrni, hogy figyelmen kívül hagyják a május 26-án igazságügyi témában rendezett népszavazás eredményét, hogy megsemmisítsék az igazságszolgáltatást, továbbá hogy leállítsák a korrupcióellenes harcot, és Romániát teljes egészében a „vörös bárók” kezére adják.

„A PSD és az ALDE a felelős a kialakult katasztrofális helyzetért, az intézmények elpolitizálásáért, és nem fogok átengedni olyan javaslatokat, amelyek a demokratikus értékek ellen vannak, amelyekben a román állampolgárok nagy része és én magam is hiszek” – hangoztatta Johannis.

Hirdetés

A CSM bírói részlege csütörtökön úgy foglalt állást, hogy az államfő Gârbovannal kapcsolatos kijelentései „nyilvánvaló támadást jelentenek az igazságszolgáltatás függetlensége és tekintélye ellen”.

Szerintük az államfő által közölt „megalapozatlan és bizonyítatlan” állítások, amellyel kétségbe vonta egy bíró függetlenségét és szakmai tisztességét, és elutasította igazságügy-miniszteri kinevezését, az igazságszolgáltatás függetlenségének és presztízsének súlyos megsértésének minősül. Az állásfoglalás emlékeztet, hogy az alkotmány az alapjogok között kifejezetten kitér arra, hogy a CSM és a bírói hatóság kizárólagos joga eldönteni, egy bíró rendelkezik-e mindazon jellemzőkkel, amelyeket a törvények előírnak a feladatkör gyakorlásához. „Románia elnökének az igazságügy-miniszteri tisztségre javasolt, több mint 19 éve bíróként szolgáló személyről tett leellenőrizetlen nyilatkozatai egyértelmű támadást jelentenek az igazságszolgáltatás függetlensége és presztízse ellen” – állapítja meg a CSM.

Közleményben reagált az állásfoglalásra az elnöki hivatal, amely elutasította a bírói részleg vádját. Johannis megállapította: nem Dana Gârbovan bíró, hanem Dana Gârbovan román állampolgár miniszterjelöltségét utasította el, aki elfogadta egy politikai kormányba történő kinevezését, és ezért le is mondott a bírói karrierről. Az elnök aggasztónak nevezi a CSM bírói részlegének álláspontját, amely szerinte „sérülékennyé teheti” az igazságszolgáltatás és a bírói státus függetlenségét és megítélését, mivel azt a látszatot kelti, hogy egy törvényszéki bíró betöltheti a miniszteri tisztséget, holott a két funkció összeférhetetlen.

A Romániai Bírák Országos Szövetsége (UNJR) elnöki tisztségét is betöltő Dana Gârbovan egyébként ugyancsak politikai indíttatásúnak nevezte Johannis elutasítását, és csütörtökön bejelentette: visszavonja a bírói karból való kilépését célzó korábbi kérését, miután miniszteri kinevezése okafogyottá vált. „Tudomásul vettem Klaus Johannis államelnök döntését, hogy elutasította az igazságügy-miniszteri tisztségbe való kinevezésemre irányuló javaslatot. Válaszolni fogok a nyilvánosság előtt az államelnök indoklásaira, beleértve azt is, hogy kinevezésem «ellentmond a demokratikus értékeknek», miután az elnök írásban is megindokolja és közzéteszi határozatát” – állapította meg közösségi oldalán a kolozsvári táblabíróság bírája. Aki közölte: azért fogadta el a miniszteri tisztségre való jelölést, mert úgy gondolta, meg tudná valósítani azokat a célokat, amelyek elengedhetetlenül szükségesek az igazságszolgáltatás normalizálásához. „Azonban úgy tűnik, hogy a politikai játszmák és számítások fontosabbak” – jegyezte meg Dana Gârbovan.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Nyugdíjakkal kapcsolatos ügyintézés otthonról: új platformot indított a nyugdíjpénztár

Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.

Nyugdíjakkal kapcsolatos ügyintézés otthonról: új platformot indított a nyugdíjpénztár
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását

A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását
2026. szeptember 02., szerda

Elégedetlenek az erdészek az átszervezéssel, a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz fordultak

A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.

Elégedetlenek az erdészek az átszervezéssel, a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz fordultak
2026. szeptember 02., szerda

100 ezer lejes bírság tömeges ételmérgezés gyanúja miatt a román tengerparton

Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.

100 ezer lejes bírság tömeges ételmérgezés gyanúja miatt a román tengerparton
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Küszöbön az új tanév, de még törvényi módosítás kell egyes ösztöndíjak biztosítása érdekében

Jogszabályi összehangolatlanság miatt a 2026–2027-es tanévben duális képzésben részt vevő technológiai középiskolák kilencedik osztályába felvételt nyert 12 368 diák nem részesülhet az állam által nyújtott úgynevezett technológiai ösztöndíjban.

Küszöbön az új tanév, de még törvényi módosítás kell egyes ösztöndíjak biztosítása érdekében
2026. szeptember 02., szerda

PSD: szabályszerű volt a házbizottság megválasztása, hiába panaszkodik a PNL és az USR

Cáfolta a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy szabálytalanul zajlott volna a képviselőház házbizottságának megválasztása az őszi ülésszak első, kedd délutáni ülésén.

PSD: szabályszerű volt a házbizottság megválasztása, hiába panaszkodik a PNL és az USR
2026. szeptember 01., kedd

Ellenzéki háttéralkuk: súlytalanná válnak a kormánypártok a törvényhozásban

Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.

Ellenzéki háttéralkuk: súlytalanná válnak a kormánypártok a törvényhozásban
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Már a kórelőzmények is felkerültek a keddtől működő egészségügyi portálra

Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.

Már a kórelőzmények is felkerültek a keddtől működő egészségügyi portálra
Hirdetés
Hirdetés