
A daganatos betegek szerint nem állnak rendelkezésre a szükséges gyógyszerek
Fotó: Orbán Orsolya
Ellentmondásos nyilatkozatok láttak napvilágot az elmúlt napokban a daganatos betegek gyógyszerekkel történő ellátása témájában. Miközben a daganatos betegek gyógyszerhiányra panaszkodnak, az egészségbiztosító vezetője úgy nyilatkozott, nincs ellátási zavar. Megszólalt most az ügyben Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök is.
2026. augusztus 26., 13:022026. augusztus 26., 13:02
Néhány napon belül megoldódhatnak a daganatos betegek speciális engedélyhez kötött gyógyszerekkel való ellátásának problémái – ígéri Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő
A Digi24 televíziónak adott kedd esti interjúban Bolojan leszögezte, a betegek több mint 90 százaléka fennakadás nélkül hozzájut a támogatott gyógyszerekhez.
A miniszterelnök szerint ezeket meg kell előzni, hogy az érintettek időben megkaphassák a szükséges kezelést.
„Arra számítok, hogy néhány napon belül rendeződik a helyzet” – fogalmazott az Agerpres szerint.

A Jóisten, családja és a sport adott erőt Kelemen-Nemes Kinga neurológus rezidensnek, akinek nemrég daganatos megbetegedéssel kellett szembenéznie. A marosvásárhelyi orvos most segíteni szeretne a rákos betegeken és családtagjaikon.
Kijelentései azt követően hangzottak el, hogy a páciensek panaszaira reagálva Horațiu Moldovan, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke úgy nyilatkozott, már jó ideje nincsenek ellátási zavarok az onkológiai készítmények terén.
„Ellenőriztem az egészségügyi minisztériumnál, vannak citosztatikum-készletek, minden rendben van. Természetesen bizonyos gyógyszerek esetében vannak gyártási gondok. Az Európai Unióban a gyógyszerhiányok 50 százalékát azok a gyártási nehézségek okozzák, amelyekkel egyes beszállítók időről időre szembesülnek. De van megoldás, ez nem az egészségbiztosítási pénztár feladata – a pénztár fizet –, hanem az egészségügyi minisztériumé: egyes esetekben sürgősségi importokra van lehetőség” – nyilatkozta Horațiu Moldovan.
Mindazonáltal megemlítette, hogy tavaly év végén volt egy „néhány napig” tartó helyzet, de azt gyorsan megoldották.
„Minden olyan beteget, aki ilyen beszélgetéseket folytat az egészségügyi szolgáltatókkal, arra kérek, hogy azonnal forduljon hozzánk, az országos egészségbiztosítóhoz vagy a megyei egészségbiztosítási pénztárakhoz, és jelezze nekünk ezeket a dolgokat. Mert legalább az elmúlt egy év és négy hónap során nem voltak ilyen zavarok. Tavaly év vége felé volt egy néhány napig tartó helyzet, amelyet gyorsan megoldottunk. De ma már naprakészek vagyunk a kifizetésekkel, különösen ezeknél a drága és nagyon drága gyógyszereknél, az onkológiai gyógyszereknél” – nyilatkozta a Digi24-nek az egészségbiztosító vezetője.
Az érintettek viszont azonnal reagáltak, cáfolva az elhangzottakat.
„Az elnök vagy félretájékozott, vagy rosszindulatú. Nekünk, a pácienseknek, elegünk van a hazugságokból, a képmutatásból és a cinizmusból, és most szeretném tájékoztatni az Országos Egészségbiztosítási Pénztár elnökét, hogy hiányoznak gyógyszerek, és egy adott ponton összegyűjtjük az ország egész területéről származó információkat a szövetségeinken keresztül, és jelentést fogunk készíteni a helyzetről”.
aki ő maga is rákos beteg, azt állítva, hogy már több hónapja saját zsebből vásárolja az egyik gyógyszerét.
Nekem sikerült megvennem, a kezelés egy részét külföldről rendeltem meg. Amikor a kezelésen vettem részt, nem volt kapható a vinkrisztin, a másik citosztatikum, amire szükségem volt. A vinkrisztin helyzetét már megoldották. Hazugság, hogy nincsenek szünetek a citosztatikumokkal történő ellátásban. Ismétlem:
Már hét hónapja vagyok ebben a helyzetben. Megvannak a számlák, amelyek bizonyítják, hogy a kezelés költségeit magam fizettem ki” – jelentette ki Liliana Ruse.

A daganatos betegségek diagnózisa ma már nem egyenlő a reménytelenséggel. Videós riportsorozatunkban annak jártunk utána, hogyan vezet az út a daganatos betegségek felfedezésétől a kezelésen át a felépülésig.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
szóljon hozzá!