
Fotó: Mediafax
2011. január 10., 10:252011. január 10., 10:25
Az obszcén feliratok – „Magyarok, megcsinálunk benneteket!”, „Sz...i fogsz, Magyarország” – mellett egyebek között a „Dacia is back” volt olvasható. Füzes Oszkár nagykövet a Krónikának azt nyilatkozta: szerinte mindössze elszigetelt esetről van szó, aminek nem kell nagy figyelmet tulajdonítani.
Hangsúlyozta: a hatóságok az ügyben nagyon határozottan jártak el. A külképviselet alkalmazottai hozzáláttak a feliratok eltüntetéséhez. Az incidens kapcsán a rendőrség eljárást indított. A hatóság ugyanakkor az ügyészséghez fordul annak megállapítása érdekében, hogy az eset a fasiszta és rasszista jelvények használatát tiltó 2002-ben megjelent 31-es számú kormányrendelet hatálya alá esik-e.
A román külügyminisztérium tudatta: elítéli a magyar külképviseletnél történteket. A külügyi tárca szerint „ez a vandalizmus mindössze elszigetelt esetnek tekinthető, amely nem tükrözi a román–magyar kapcsolatok állapotát és szellemiségét”. Mint írják: már értesítették az illetékes hatóságokat, az eljárás alatt pedig folyamatosan tájékoztatják a magyar felet a vizsgálatról, illetve annak eredményeiről.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.