FRISSÍTVE – Elkészült kedden a PSD-ALDE koalíció kormányának névsora. A kabinetben 26 miniszter lesz. Köztük Sevil Shhaideh, kormányfő-helyettesként.
2017. január 03., 16:322017. január 03., 16:32
2017. január 03., 17:472017. január 03., 17:47
Elosztotta egymás között a miniszteri tárcákat a decemberi parlamenti választást megnyerő Szociáldemokrata Párt (PSD) és koalíciós partnere, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE), a hétfőn este véget ért tárgyalások nyomán az ALDE négy minisztériumot irányíthat.
A két párt vezető testületei kedden hagyták jóvá a listát, amely számos meglepetést tartalmaz. A 26 tárca közül az ALDE négyet kapott meg. Egyébként nyolc tárca élén áll nő. A testület névsorát nem a kijelölt miniszterelnök, Sorin Grindeanu, hanem pártbeli főnöke, Liviu Dragnea ismertette.
A kabinetben a két résztvevő párt, a PSD és az ALDE is rendelkezik egy-egy miniszterelnök-helyettessel: a PSD részéről ezt az először a kormányfői tisztségre jelölt , de az államfő által vélhetően nemzetbiztonsági okok – szíriai férje – miatt elutasított Sevil Shhaideh tölti be, aki egyben – a Ponta-kormányban betöltött tisztségéhez hasonlóan – a fejlesztési tárcát is vezeti. Az ALDE miniszterelnök-helyettese a párt társelnöke, Daniel Constantin, aki a környezetvédelmi minisztérium élére kerül.
Shhaideh magas tisztsége mellett a másik meglepetés, hogy az ALDE-nak sikerült megszereznie a külügyi tárcát, amelynek élére Teodor Meleşcanut jelölték, aki korábban betöltötte már ezt a tisztséget, de vezette védelmi tárcát és a külügyi hírszerzést is. Helyet kapott a kabinetben Craiova PSD-s polgármestere, Lia Olguţa Vasilescu is, akinek emiatt le kell majd mondania helyi elöljárói tisztségéről, és aki ellen több ügyben is nyomoz a korrupcióellenes ügyészség. Az igazságügyi tárca élére jelölt Florin iordache a 2013-as „fekete keddben\" játszott szerepéről ismert, a képviselőház ekkor az amnesztiatörvényt, a Btk.-t, a lobbitörvényt és a bányatörvényt módosította volna. Emellett számos módosító javaslata volt a büntetőügyekkel és az összeférhetetlenséggel kapcsolatos jogszabályokhoz.
Újdonság, hogy a belügy élére nőt jelöltek: Carmen Dan Liviu Dragnea szűkebb hazája, Teleorman megye prefektusa volt, korábban banki szakemberként dolgozott a Raffieisennél és a Mezőgazdasági Banknál. Florian Bodog űj egészségügyi miniszter korábban volt már a tárca államtitkára, a Nagyváradi Egyetem orvosi tanszékének dékánjaként plágiumvádakkal kellett szembenéznie. Alexandru Petrescu gazdaságiminiszter-jelölt a számos gonddal – köztük bűnvádi ügyekkel – küszködő Román Posta éléről kerül a kabinetbe.
Dragnea a névsor ismertetését követően elmondta: a listáról öt nevet Grindeanu javasolt. Azt is közölte, hogy a névsor összeállításakor szempont volt az, hogy a nők is jelentős számban képviseltessék magukat, valamint az, hogy a miniszterek fiatalok legyenek. Szerinte Grindeanu azt akarja, hogy a kormány tevékenysége ne a politikáról szóljon, hanem a kormányprogram megvalósításáról. Dragnea azzal indokolta, hogy ő jelentette be a névsort, hogy arról a párt döntött.
Grindeanu közölte: bár leendő kormánya politikai kabinet lesz, nem a politizálással, hanem az ország ügyeinek vitelével foglalkozik majd. A kijelölt kormányfő felelősséget, szerénységet és a polgárokkal szembeni tiszteletet ígért. Dragnea azt is közölte, a külügyi tárcát hosszas alku után engedték át az ALDE-nak, ebben a jelölt személye is befolyással bírt.
Az ALDE minisztereit a párt társelnöke, Călin Popescu Tăriceanu jelentette be. A külügyi tárca kapcsán kifejtette: Meleşcanu a legtapasztaltabb és legelismertebb külügyi szakértő, ezért esett rá a választásuk. A parlament szakbizottságai szerda reggel nyolc és délután két óra között hallgatják meg a miniszter-jelölteket, majd három órakor kezdődik a két ház együttes ülése, amelyen a kormányról, illetve a kormányprogramról szavaz a törvényhozás. A tervek szerint a kabinet este hét órakor teszi le az esküt Klaus Johannis államfő előtt a Cotroceni-palotában, majd meg is tartja első ülését.
Dragnea még hétfőn este, egy tévéinterjúban elmondta, néhány új minisztérium is létrejön. Olyan területekről van szó, amelyekben szerinte óriási lehetőségek rejlenek, és nagymértékben hozzájárulhatnak a gazdasági növekedéshez, ennek ellenére az elmúlt években csak az \'egyebek\' kategóriában futottak, és ebből csak veszítenivalója volt az országnak. Ilyen például az idegenforgalmi minisztérium. Emellett külön minisztérium foglalkozik majd a kis- és középvállalkozók és az üzleti szféra ügyeivel, és megalakul a vízügyi és erdészeti minisztérium is. Utóbbi egyik fő feladata egy nagyszabású újraerdősítési program gyakorlatba ültetése lesz — tette hozzá Liviu Dragnea.
A Grindeanu-kormány névsora:
Miniszterelnök: Sorin Grindeanu
Miniszterelnök-helyettes, régiófejlesztés: Sevil Shhaideh
Európai forrásokért felelős tárca nélküli miniszter: Miheala Virginia Toader
Miniszterelnök-helyettes, környezetvédelem: Daniel Constantin, ALDE
Gazdaság: Alexandru Petrescu
Külügy: Teodor Meleşcanu, ALDE
Európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter: Ana Birchall
Belügy: Carmen Daniela Dan
Mezőgazdaság: Petre Daea
Védelem: Gabriel Beniamin Leş
Művelődás és nemzeti identitás: Ioan Vulpescu
Oktatás: Pavel Năstase
Kutatás és innováció: Şerban Valeca
Energia: Toma Florian Petcu, ALDE
Pénzügy: Viorel Ştefan
Igazságügy: Florin Iordache
Viz- és erdőgazdálkodás: Adriana Petcu
Munkaügy és társadalmi egyenlőség: Lia Olguţa Vasilescu
Távközlés és információs társadalom: Augustin Jianu
Egészségügy: Florian Dorel Bodog
Ifjúság- és sportügy: Marius Dunca
Közlekedés: Răzvan Alexandru Cuc
Társadalmi párbeszéd: Gabriel Petrea
Kis- és középvállalkozások: Florin Jianu
Idegenforgalom: Mircea Titus Dobre
Határon túli románokért felelős tárca nélküli miniszter: Andreea Păstîrnac
Parlamenti kapcsolatokért felelős tárca nélküli miniszter: Graţiela Gavrilescu, ALDE
A kormány zöld jelzést adott a közigazgatási reformnak: sürgősségi rendelettel indítják el az állami apparátus átszervezését, amely létszámcsökkentést irányoz elő az indokolatlan álláshelyeken, és átalakítja a központi–helyi hatáskörök rendszerét.
Következő ülésén a kormány sürgősségi rendeletet fogad el a helyi adók felülvizsgálatáról - számolt be kedden az RFI-nek adott nyilatkozatában Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) újabb első- és másodfokú riasztásokat adott ki havazás és hóviharok miatt az ország több régiójában.
Élő adásban tépte szét doktori diplomáját Cristian Preda politológus, volt elnöki tanácsadó a doktori címért járó pótlék tervezett csökkentése miatt.
A súrlódások ellenére jobb a koalíciós kormányzás, mint az egypárti, az emberek megbánnák, ha 2028-ban egypárti kormány alakulna – vélekedik Kelemen Hunor RMDSZ.-elnök.
A romániai polgárok többsége nem hisz abban, hogy még idén véget érhet az ukrajnai háború – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Călin Georgescu hétfőn ismét kérte, hogy oldják fel a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) 2024 december elején tartott ülésének titkosítását, arra hivatkozva, hogy az alapozta meg az elnökválasztás második fordulójának érvénytelenítését.
A kormánykoalíció hétfői ülésén a pártok képviselői egy intézkedéscsomagról állapodtak meg, amely többek között 25 százalékos adócsökkentést irányoz elő a 100 évnél régebbi épületek esetében, illetve 15%-os csökkentést az 50 és 100 év közötti épületeknél.
Továbbra is problémás a romániai átoltottsági arány – hívta fel a figyelmet hétfőn Alexandru Rogobete. Az egészségügyi miniszter hangsúlyozva, hogy a különféle kezdeményezések, köztük a gyógyszertári oltás kísérleti programja sem hozott érdemi javulást.
A Szociáldemokrata Párt nem támogatja az idei költségvetést a szociáldemokraták által javasolt szolidaritási csomag nélkül - közölte hétfőn a Facebook-oldalán Mihai Fifor képviselő.
szóljon hozzá!