Hirdetés

Grindeanu is fogadta a brit trónörököst

•  Fotó: Ilyés Szabolcs

Fotó: Ilyés Szabolcs

Sorin Grindeanu miniszterelnök is fogadta csütörtökön Károly brit trónörököst, aki előző nap érkezett hivatalos látogatásra Bukarestbe.

Balogh Levente

2017. március 30., 15:582017. március 30., 15:58

A felek a stratégiai partnerség elmélyítéséről tárgyaltak, beleértve a biztonsági együttműködést is, de szó esett a Brexitről is, a két ország kapcsolatáról, illetve a Nagy-Britanniában élő románok helyzetéről azt követően, hogy Nagy-Britannia kilép az Európai Unióból. Károly elmondta: meg akarta látogatni a kórházban azt a román állampolgárt, aki a múlt heti londoni merényletben sérült meg, de a páciens állapota miatt az orvosok nem engedték.

A brit trónörökös a kormányfővel való találkozót megelőzően a bukaresti falumúzeumba is ellátogatott, ahol román néptáncosok fogadták. A herceg egy időre maga is beállt a körtáncosok közé. A trónörökös délután látogatást tett az ortodox pátriárkánál és a román királyi család tagjainál is. Mint arról beszámoltunk, szerdán este Klaus Johannis államfő a Románia Csillaga Érdemrend Nagykeresztjével tüntette ki szerdán Károly herceget. A brit trón várományosa romániai tevékenységeiért és Románia népszerűsítéséért kapta meg az állami kitüntetést.

A herceg négyszemközti megbeszélést folytatott az államfővel, megbeszélésük központi témája – a bukaresti elnöki hivatal előzetes tájékoztatása szerint – a két ország közti stratégiai partnerség elmélyítése volt, a közös biztonsági erőfeszítéseket is beleértve. A megbeszélés tervezett témái között kiemelték a Brexit után várható fejlemények áttekintését, különös tekintettel a Nagy-Britanniában élő román közösség helyzetére.

A brit trónörökös rendszeres vendégnek számít Romániában, Erdélyben több házat is vásárolt, amelyeket évente felkeres, de 1998 óta most másodszor tesz hivatalos látogatást az országban. A walesi hercegnek a székelyföldi Zalánpatakon és a Brassó megyei Szászfehéregyházán van háza, ez utóbbiban Prince of Wales képzési központot létesített. Többször is lelkesen nyilatkozott az ember és a környezet sajátos erdélyi viszonyáról, amelyet szerinte Európa más tájain már alig lehet megtalálni. A brit királyi család erdélyi magyar gyökerekkel is rendelkezik: II. Erzsébet királynő ükanyja, Rhédey Klaudia a Maros megyei Erdőszentgyörgyön született 1812-ben és az ottani Rhédey-kastélyban nevelkedett.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés