
George Simion magabiztosan fut neki a megismételt elnökválasztás második fordulójának
Fotó: Facebook/George Simion
George Simion, a szélsőséges és magyarellenes Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) államfőjelöltje „nagyívű győzelemről” beszélt a Donald Trump volt tanácsadójának, Steve Bannonnak adott interjúban, amelyben egyúttal leszögezte, egy hónapon belül „visszahelyezi Călin Georgescut az ország élére”.
2025. május 16., 16:232025. május 16., 16:23
George Simion úgy gondolja, hogy elsöprő fölénnyel nyeri a megismételt elnökválasztás vasárnapi második fordulóját ellenfele, Nicușor Dan független jelölt előtt.
Jelenleg Párizsban vagyok, ahol találkoztam az itteni románokkal. Korábban Brüsszelben voltam. Találkoztam a román diaszpórával is” – idézte Simion nyilatkozatát a Digi 24 hírportálja.

Nem túlzás kijelenteni: sorsdöntő választásra várják a romániai választópolgárokat a megismételt államfőválasztás második fordulójában vasárnap.
A politikus az interjúban kiemelte, hogy a napokban találkozott Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettessel, a Liga vezetőjével, Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel, akinek pártja, az Olaszország Fivérei ugyanúgy az Európai Konzervatívok és Reformerek frakciójának tagja, mint az AUR, és részt vett Karol Nawrocki lengyel ellenzéki elnökjelölt kampányrendezvényén.
Nagyon nehéz lesz, mert nagy a különbség, ezért feltételezzük, hogy nem lopnak. És remélhetőleg visszatérünk a demokráciához, az alkotmányos rendhez” – mondta Steve Bannon podcastjében Simion, aki szerint „a dolgok jól alakulnak”.
„Kaptunk támogató üzeneteket Marine Le Pentől és az összes vezetőtől, akiket említett. Ez az első alkalom, hogy minden konzervatív, szuverenista és patrióta Európában együttműködik. Orbán Viktor is üzent, ami nagyon fontos nekünk, tekintettel a románok és magyarok közötti történelmi ellentétekre” – fejtette ki.

A választási részvétel lesz a döntő tényező az elnökválasztás második fordulójában – vallja Remus Ștefureac, az INSCOP közvélemény-kutató intézet igazgatója.
„Ha minden jól megy, egy hónap múlva ismét az első választásokon győztes Călin Georgescut állítjuk Románia élére, és visszatérünk a nép hangjához” – fogalmazott.
George Simion egyúttal ismét manipulációval vádolta meg a sajtót. „Mindaz, amit a mainstream médián keresztül próbálnak elérni, minden támadás, minden hazugság, amit ma terjesztenek, nem jut el a román közvéleményhez. A román állampolgárok továbbra is támogatnak minket, megértik, hogy egy civilizált országban nem lehet érvényteleníteni a választásokat. Ezért most azon gondolkodunk, hogy mit találhatnak még ki, hogy megállítsák a népakaratot.
– jelentette ki magabiztosan George Simion.

Nicușor Dan, Bukarest függetlenként induló főpolgármestere minimális, hibahatáron belüli eredménnyel vezet George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje előtt.
Mint ismeretes, május 18-án, vasárnap tartják a megismételt elnökválasztás második fordulóját, amelyben Nicușor Dan független jelölt, valamint George Simion, a szélsőséges és magyarellenes Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) jelöltje csap össze. Külföldön három napig tart, így már el is kezdődött a voksolás.

George Simion letartóztatja Klaus Iohannist, illetve a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ összes képviselőjét, és elveszi a házukat – áll egy névtelen levélben, amelyet több nagyszebeni postaládában is elhelyeztek.
A román hadsereg kötelékében Besszarábia „visszaszerzéséért” szerzett „érdemeivel” indokolja a román államfő, miért tüntette ki azt a 107 éves háborús veteránt, aki egyes szakártők szerint a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.
A román haditengerészet katonai búvárai megsemmisítettek szerdán egy tengeri drónt, amelyik veszélyeztette a Fekete-tengeri hajózást – közölte szerdán a védelmi minisztérium.
Megosztott Nicușor Dan államfő, volt bukaresti főpolgármester szavazótábora a december 7-ei időközi főpolgármester-választás előtt – derül ki Atlasintel közvélemény-kutató intézet legutóbbi felméréséből.
A Béke – Románia az első elnevezésű parlamenti frakció képviselői szerdán bejelentették, hogy összegyűjtötték a kormány elleni bizalmatlansági indítvány benyújtásához szükséges számú aláírást.
Több mint 4800 kormányzati alkalmazott írt alá egy levelet, amelyben a közszféra béreinek csökkentésére irányuló intézkedések leállítását követelik, és figyelmeztetnek, hogy olyan tiltakozásokat indítanak, amelyek megbéníthatják az állami intézményeket.
Válságstábot hoztak létre kedden az egészségügyi minisztériumban, miután a Prahova megyében fellépett ivóvízválság miatt öt kórházban elfogyott a háztartási víz.
Ausztriában tesz hivatalos látogatást szerdán és csütörtökön Ilie Bolojan miniszterelnök Christian Stocker kancellár meghívására. Útban Bécs felé a román kormányfő találkozik majd magyar hivatali partnerével, Orbán Viktorral is.
Felelősséget vállalt kedden a parlamentben a kormány a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetért.
Bíróság elé állították kedden Marius Ovidiu Isăilă volt szociáldemokrata szenátort, aki az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) szerint megpróbálta lefizetni Ionuț Moșteanu volt védelmi minisztert.
Kedden a parlament alkalmazottainak érdekeit képviselő szakszervezet tagjai kifütyülték Ilie Bolojan miniszterelnököt, és lemondását követelték, amikor a politikus belépett a képviselőház üléstermébe.
szóljon hozzá!