
Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
George Simion letartóztatja Klaus Iohannist, illetve a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ összes képviselőjét, és elveszi a házukat – áll egyebek mellett abban a névtelen levélben, amelyet több nagyszebeni postaládában is elhelyeztek. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) helyi szervezete szerint nem ők voltak, a Szeben megyei választási iroda a rendőrséghez fordult.
2025. május 16., 14:402025. május 16., 14:40
Több nagyszebeni lakos is névtelen levelet kapott a postaládájába, amelyben arra buzdítják a nagyszebenieket, hogy ne szavazzanak Nicușor Danra, hanem válasszák George Simiont, „aki a következő intézkedéseket fogja meghozni azok ellen, akik 35 éven keresztül ellopták az ország pénzét:

Nem túlzás kijelenteni: sorsdöntő választásra várják a romániai választópolgárokat a megismételt államfőválasztás második fordulójában vasárnap.
A címzetteket ugyanakkor a levélben arra kérik, „egyezzenek bele, hogy Călin Georgescut nevezzék ki miniszterelnöknek, és azonnal tartóztassák le az alkotmánybíróság 9 bíráját, akik érvénytelenítették a román nép választását”.
„Szeretnénk tisztázni, hogy ennek a dokumentumnak egyáltalán semmi köze az AUR-hoz, a kampánycsapathoz vagy bármelyik képviselőnkhöz. Egy nyilvánvaló manipulációs és félretájékoztatási kísérlettel állunk szemben, amelyet azok indítottak el, akik pártunkban a politikai status quóra leselkedő fenyegetést látják. Felszólítjuk az illetékes hatóságokat, hogy indítsanak hivatalos vizsgálatot a hamisított levél eredetének és terjesztésének ügyében, és felkérjük a tisztességes médiát, hogy objektíven számoljon be az esetről” – írta Facebook-oldalán az AUR Szeben megyei szervezete.

Nicușor Dan, Bukarest függetlenként induló főpolgármestere minimális, hibahatáron belüli eredménnyel vezet George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje előtt.
Mint ismeretes, május 18-án, vasárnap tartják a megismételt elnökválasztás második fordulóját, amelyben Nicușor Dan független jelölt, valamint George Simion, a szélsőséges és magyarellenes Románok Egyesüléséért Szövetség jelöltje csap össze. Külföldön három napig tart, így már el is kezdődött a voksolás.

A választási részvétel lesz a döntő tényező az elnökválasztás második fordulójában – vallja Remus Ștefureac, az INSCOP közvélemény-kutató intézet igazgatója.
„Soha nem táncoltam a néped sírjain” – így reagált a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion a Magyar Péter által megfogalmazott vádakra.
Hatalmas visszhangot váltott ki a közösségi médiában egy kolozsvári parkolóhely eladására vonatkozó hirdetés, miután a tulajdonos nem kevesebb, mint 26 500 eurót kért érte – írja az Actual de Cluj.
Kedden reggel pontban kilenc órakor megérkezett a végrehajtó a nagyváradi premontrei templomhoz, ahol a Fejes Rudolf Anzelm apáttal szolidarizáló hívek fogadták. Ez sem akadályozta meg abban, hogy mise közben, csendőrök kíséretében behatoljon a templomba.
Telefonon beszélt Magyar Péter, az országgyűlési választáson győztes Tisza Párt vezetője, miniszterelnök-jelöltje hétfőn Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
Április 13. és 26. között országszerte kismértékű hőmérséklet ingadozásra lehet számítani, az ország legtöbb régiójában az időszakra jellemző hőmérsékleti értékekhez közel álló értékek várhatók.
Meg kell várni, hogy mi a viszonya az új magyar kormánynak a határon túli magyarokhoz, milyen nemzetpolitikája van, nekünk ahhoz kell viszonyulnunk – jelentette ki a Krónikának Kelemen Hunor.
Országszerte közúti ellenőrzéseket tartott a rendőrség az ortodox húsvét idején. A hatóságok számos szabálysértést tártak fel, a legsúlyosabb esetek között egy fiatal családapa is szerepel, aki két kisgyermekével az autóban, erősen ittasan vezetett.
Bár Magyar Péter szerint az RMDSZ is szerepet vállalt az erdélyi magyarok félrevezetésében és a Tisza elleni „hazugságkampányban”, a párt elnöke úgy nyilatkozott: kész félretenni a sérelmeket, és miniszterelnökként együtt kíván működni Kelemen Hunorral.
Elkerülhetetlen a magyar–magyar kapcsolatok újragondolása, az új kormány és a határon túli magyarok közötti együttműködés kiépítése – jelentette ki hétfő reggel Tánczos Barna, Románia RMDSZ-es miniszterelnök-helyettese.
Gratulált a Tisza Pártnak és Magyar Péternek a magyarországi országgyűlési választáson aratott győzelemhez Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a közösségi oldalán hétfőre virradó éjszaka közzétett bejegyzésében.
szóljon hozzá!