
Két lehetőség. Az elnökválasztás vasárnapi második fordulójában Nicușor Dan és George Simion közül lehet választani
Fotó: László Ildikó
Nem túlzás kijelenteni: sorsdöntő választásra várják a romániai választópolgárokat a megismételt államfőválasztás második fordulójában vasárnap. A mintegy 18 millió választópolgár számára közel 19 ezer szavazóhelyiséget alakítottak ki. A második körbe a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal jelöltje, George Simion és Nicușor Dan, Bukarest függetlenként induló főpolgármestere jutott be. Az elnökválasztási verseny szorosnak ígérkezik, a felmérések alapján bármelyik jelölt győzhet – minden a mozgósításon múlik.
2025. május 16., 08:002025. május 16., 08:00
Mint ismeretes, az elnökválasztás két héttel ezelőtti első fordulóját George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje nyerte a voksok közel 41 százalékával, míg a második helyen Nicușor Dan, Bukarest függetlenként induló főpolgármestere végzett közel 21 százalékkal, így köztük dől el az államfői tisztség sorsa.
A hivatalos adatok szerint közel 18 millió román állampolgárt várnak vasárnap az urnákhoz, hogy az elnökválasztás második fordulójába jutott két jelölt közül megválasszák Románia új álalmfőjét.
Az Állandó Választási Hatóság (AEP) adatai szerint az ország területén 18 979 szavazókört alakítanak ki az elnökválasztás második fordulójára. A külképviseleteken 965 szavazóhelyiséget rendeznek be.
Az elnökválasztáson a 18. életévüket betöltött román állampolgárok szavazhatnak.
A szavazás napján a lakóhelyük vagy bejelentett lakcímük szerinti településen tartózkodó választópolgárok csak abban a szavazókörben szavazhatnak, amelynek állandó választói névjegyzékében szerepelnek.

Nicușor Dan, Bukarest függetlenként induló főpolgármestere nyerheti meg a megismételt elnökválasztás vasárnapi második fordulóját a legfrissebb felmérés szerint.
A szavazás napján a lakóhelyüktől vagy bejelentett lakcímüktől eltérő településen tartózkodó választópolgárok a település bármelyik szavazóhelyiségében élhetnek alkotmányos jogukkal. A szavazás napján külföldön tartózkodó román állampolgárok bármelyik külföldi szavazóhelyiségben voksolhatnak.
A választópolgárok a következő személyazonosító okmányok valamelyikével szavazhatnak vasárnap:
Az egyszerű útlevelet, az elektronikus egyszerű útlevelet és az ideiglenes egyszerű útlevelet csak a külföldön szavazó román állampolgárok használhatják, illetve a külföldi lakhellyel rendelkező és Romániában szavazó román állampolgárok.
A lakcímadatokat nem tartalmazó elektronikus személyi igazolvánnyal rendelkező választópolgárok voksolási eljárásával kapcsolatban a Központi Választási Iroda (BEC) külön tájékoztatást adott ki, amely a pótlistán szavazó állampolgárok helyzetére vonatkozik.
Az elektronikus személyi igazolványok lakcímadatot nem tartalmaznak, ezért azon választópolgárok esetében, akik ilyen okmány felmutatásával voksolnak és pótlistára kerülnek, a szavazóköri választási iroda elnökének le kell kérnie a pontos lakcímadatokat.
Ehhez a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) technikai segítséget nyújtó központjához kell fordulnia, ahonnan átirányítják a lakosság-nyilvántartóhoz.
A 21 órakor a szavazóhelyiségben tartózkodó vagy a szavazóhelyiség előtt sorban álló választópolgárok legkésőbb 23 óra 59 percig még leadhatják a szavazatukat.

A romániai államelnök-választás első fordulója előtt a Krónika volt az egyetlen romániai magyar lap, amely interjút készített Nicușor Dannal.
A külföldi szavazókörökben ugyanakkor már helyi idő szerint pénteken – Új-Zélandon már romániai idő szerint csütörtök este – megkezdődött a szavazás, és szombaton is tart. A szavazóhelyiségben a polgárok bemutatják a személyazonosító okmányukat, majd adataikat bevezetik a választási részvételt monitorozó és az illegális szavazást megelőző informatikai rendszerbe (SIMPV).
Ha a választópolgár a szavazókör választási irodájának elnöke által megállapított alapos okból nem tud önállóan szavazni, joga van kísérőt behívni a szavazófülkébe. A kísérők nem lehetnek a választás lebonyolításában részt vevő személyek vagy megfigyelők.
Szavazás után a szavazólapot bele kell helyezni az urnába, a bélyegzőt pedig vissza kell adni a választási iroda elnökének vagy a választási iroda általa kijelölt tagjának. A többszöri szavazásra tett kísérlet és a jogtalan szavazás bűncselekménynek minősül.

Gazdasági szempontból jobboldali, hívő ortodox, és a professzionális hadsereget támogatja – jelentette ki Nicușor Dan, Bukarest főpolgármestere, aki független jelöltként bejutott a megismételt elnökválasztás vasárnapi második fordulójába.
Az igazoltan beteg vagy mozgásképtelen választópolgárok mozgóurnát igényelhetnek. A szavazat érvényesnek minősül, ha a VOTAT feliratú bélyegzőt:
Érvénytelennek minősül a szavazat, ha:
Az elnökválasztás első fordulójában 11 jelölt indult, akik közül a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) jelöltje, George Simion és Nicușor Dan független jelölt jutott be a második fordulóba. A BEC által közölt végleges adatok szerint George Simion 3 862 761 szavazatot (40,96 százalék), Nicușor Dan 1 979 767 (20,99 százalék) voksot kapott az első fordulóban, amely során a szavazásra jogosult román állampolgárok 53,19 százaléka, összesen 9 571 899-en éltek alkotmányos jogukkal.

Választási csalás szándékával vádolta meg a vele szemben álló erőket George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal elnökjelöltje.
A liberálisként számon tartott Dan korábban a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) alapítójaként és elnökeként tevékenykedett, de a pártból ideológiai viták miatt – nem támogatta, hogy az USR a hagyományos családról szóló népszavazáson a szélsőséges liberális álláspont mellett foglaljon állást – kilépett.
A Krónikának nyilatkozva a második forduló előtt kifejtette: független jelölt, és számít valamennyi, európai elkötelezettséggel rendelkező, demokratikus erő támogatására, amely megérti, hogy a választások tétje Románia iránya. Leszögezte: egy európai jogállam, illetve egy elszigetelt, radikális, autoriter hajlamokkal bíró Románia között kell választanunk.
Nicușor Dan elutasította az előre hozott választások lehetőségét, a súlyos gazdasági helyzet, a költségvetési deficit lefaragása kapcsán pedig kifejtette: víziója az, hogy a polgároknak ne kelljen megszenvedniük a gazdaság stabilizálását célzó intézkedésekért.
„Ezért először az állami pazarlás csökkentésére és a nagy adóelkerülők adóbevételének növelésére fogok összpontosítani. Azonnal cselekednünk kell a gazdaság stabilizálása érdekében, hogy jelezzük partnereinknek: megbízhatóak vagyunk, és tiszteletben tartjuk vállalt kötelezettségeinket” – mondta a Krónikának. Dan nem zárkózott el az elől, hogy kisebbségi ügyekért felelős tanácsadót nevezzen ki, a magyar közösség nemzeti jelképeinek használata kapcsán pedig úgy vélekedett:
Ha ezek a törvények nem elegendőek, akkor azokat a parlamenti pártok – különösen az európai irányultságúak – tárgyalások révén módosíthatják. Egy televíziós vita során korábban arról beszélt: nem támogatja a nemzeti jelképek használatát.
George Simion a futballultrák sorából emelkedett a szélsőjobboldali politika élvonalába, közismert magyarellenes akciójáról, amely során felheccelt román csőcseléket – jórészt futballhuligánokat – szállítottak az úzvölgyi osztrák-magyar katonatemetőbe, hogy ott „megemlékezzenek” a szerintük ott eltemetett, valójában nem létező román katonákról, majd a románok rátámadtak a temetőt védő magyarokra.
és gyakran állítja azt, hogy Orbán Viktor követője. Ugyanakkor kijelentette, hogy miniszterelnöknek a szélsőjobboldali, az egykori fasiszta vasgárdával és újfasiszta szervezetekkel nyíltan szimpatizáló, összeesküvéselmélet-hívő Călin Georgescut kérné fel, aki korábban arról beszélt, hogy Romániának államosítania kellene a külföldi kézbe került cégeket, és felül kellene vizsgálnia a NATO-val fennálló viszonyát.
Emellett egyéb ukrajnai területek mellett olyan kárpátaljai vidékek Romániához csatolását szorgalmazta, amelyek korábban sohasem tartoztak a román államhoz, hiszen Magyarország részei voltak. Mint ismert, Georgescu ellen hat ügyben indult büntetőeljárás többek között az államrend megdöntésére irányuló szervezkedés miatt.
A magyar politikai szervezetek és egyházak a második fordulót megelőzően egyöntetűen Nicușor Dan mellett álltak ki a szélsőjobboldali Simionnal szemben.

Nicușor Dan független államfőjelölt a Becsületes Románia című választási programjával az ország közigazgatási átszervezésére törekszik. A Krónikának nyilatkozó bukaresti főpolgármester a román–magyar kapcsolatok javításáról is kifejtette véleményét.
A bukaresti ítélőtábla bírája, Olimpiea Crețeanu pénteken január 30-ára halasztotta annak a keresetnek az elbírálását, amelyben Silvia Uscov ügyvédnő két alkotmánybíró – Mihai Busuioc és Dacian Cosmin Dragoș – tisztségből való felfüggesztését kéri.
A bukaresti csendőrség ezer lejre bírságolta egy motorkerékpáros férfit, aki csütörtök este megállt az Egyetem téren tüntetők közelében, majd lézerprojektorral egy üzenetet vetített az egyik közeli épületre.
Az elkövetkező napokban országszerte rendkívül hideg idő várható, az éjszakák fagyosak lesznek, de vegyes csapadékre és heves szélre is számítani lehet az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pénteken közzétett előrejelzése szerint.
Bár ezúttal mind a kilenc alkotmánybíró az ülésteremben tartózkodott, pénteken sem hozott döntést az alkotmánybíróság a bírák és ügyészek különleges nyugdíjának csökkentéséről, valamint a nyugdíjkorhatáruk emeléséről szóló törvényről.
A fővárosi csendőrség négy bírságot rótt ki összesen 10 400 lej értékben, és kezdeményezte a bűntetőeljárás elindítását egy személy ellen hatósági közeg bántalmazása miatt a bukaresti Győzelem téren csütörtök este szervezett tüntetésen történtek miatt.
A fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító törvénymódosítás, a decemberben kihirdetett úgynevezett Vexler-törvény ellen rendeztek tüntetést Bukarestben.
A vízi élővilág jelentős mértékben szennyezett mikroműanyaggal – derül ki a konstancai Grigore Antipa-intézet szakembereinek friss tanulmányából. A mikroműanyag az emberi egészségre is komoly kockázatot jelent.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat sárga riasztást adott ki kemény fagy miatt Moldva négy megyéjére, emellett az egész országra kiterjedő hideg időjárásra, vegyes halmazállapotú csapadékra és erős széllökésekre figyelmeztető előrejelzést is közzétett.
Újabb kilenc elhalálozást okozott az influenzavírus Romániában a múlt héten; ezzel húszra nőtt az idei influenzaszezon haláleseteinek száma – közölte csütörtökön az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Románia egy mélyreható nemzeti megbékélési folyamat és az államhatalmi ágak közötti egyensúly újjáépítésének kezdetén áll – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan a Bukarestbe akkreditált nagykövetekkel tartott éves találkozóján.
szóljon hozzá!