A legfőbb ügyészség hivatalból indított vizsgálatot 2007. december 19-én, miután a média beszámolt arról, hogy Leonard Orban a minisztérium egyik gépkocsiját vezetve közúti balesetet okozott, megcsúszott a havas úton, a szolgálati autó pedig a járdára sodródva nekiütközött egy parkoló gépkocsinak. A sajtó értesülései szerint a miniszter egy 14 éves lányt is elütött, aki könnyebben megsérült, ezt azonban Orban eleinte határozottan tagadta. Cáfolta az értesüléseket a lány családja is, noha a baleset szemtanúi szerint valóban megtörtént a gázolás.
A vizsgálat során kiderült ugyan, hogy a balesetben valóban megsérült egy lány, de az ügyészek szerint a miniszter nem vádolható gondatlanságból elkövetett testi sértéssel, mivel a tíz napnál kevesebb orvosi ellátást igénylő testi sértés nem minősül bűncselekménynek. Hasonló indoklással utasítja el az ügyészség a baleset helyszínének elhagyása miatti eljárás beindítását is. Orban hamis nyilatkozattétellel sem vádolható, noha a vizsgálat során azt nyilatkozta, hogy a balesetnek nem volt áldozata. Az ügyészek szerint valójában nem lehet áldozatról beszélni, csak abban az esetben, ha a sérült személy tíz napnál több orvosi ellátást igényel.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).