2008. december 16., 15:392008. december 16., 15:39
A kormányprogramban foglaltak szerint az Emil Boc vezette kétpárti kabinet át kívánja csoportosítani a költségvetési kiadásokat oly módon, hogy a közigazgatás működtetésére fordított összeg egy részét befektetésekre és a szociális háló erősítésére költi. A program elsődleges célja a stabil gazdasági környezet megteremtése, a munkahelyek védelme és új munkahelyek létrehozása, főleg a vidéki településeken.
Egy másik jelentős gazdasági intézkedés azt irányozza elő, hogy a 2009-es költségvetésben élvezzenek prioritást az európai uniós projektek, hogy így biztosíthassák a társfinanszírozáshoz szükséges összegeket. A jövendő kormány célja, hogy a költségvetési deficitet jövőre a hazai össztermék 2,5 százalékára szorítsa le az idei 3,5 százalékkal szemben. Emellett 5 és 25 százalék közötti, progresszív áfát kíván bevezetni, és létre hozná az úgynevezett Robin Hood-adó intézményét, amely a cégek nagyarányú, külső konjunktúrák nyomán jegyzett nyereségét sújtaná.
A fejlesztés is a kabinet céljai között szerepel: ugyancsak az állami költségvetésből kívánják finanszírozni a magán- és középületek hőszigetelését, a vidéki infrastruktúra és a mellékutak fejlesztését, a szociális lakások építését valamint a mezőgazdasági támogatásokat.
A szociális intézkedések között szerepel a villamos áram és a földgáz árának oly módon történő módosítása, hogy csökkentsék a lakossági terheket, egyúttal meg kívánják változtatni a távhődíj kiszámítására alkalmazott módszert is.
A gazdaság élénkítését célozza az a kitétel is, amelynek értelmében feltőkésítenék az Eximbankot, hogy hatékonyan működő exporttámogatási rendszer jöjjön létre. Emellett a CEC Bank tőkéjét is megemelnék, ezen a pénzintézeten keresztül kívánják ugyanis megvalósítani a kis- és középvállalkozások támogatását. Emellett az innováció előmozdításának céljával újabb, szintén a kis- és középvállalkozások támogatását célzó programokat indítanának, és könnyítenék a vállalkozások bejegyzését.
A szociális intézkedések közül az egyik legjelentősebb az, amely a minimálbért 600 lejre, a nyugdíjpont értékét pedig a bruttó minimálbér 45 százalékára való emelését irányozza elő január elsejétől.
A kormányprogram folytatni kívánja az igazságügy reformját, garantálni akarják az ágazat politikummal szembeni függetlenségét. Emellett a közigazgatás és a pénzügyi források decentralizációját is célként tűzi ki. Ugyancsak fejleszteni kívánja az oktatás színvonalát, és méltányos fizetéseket szeretne biztosítani az oktatóknak. Az egészségügy fejlesztése is a prioritások között szerepel.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).