Hirdetés

Gabriel Oprea elvesztette doktori titulusát

Mircea Dumitru oktatási miniszter pénteken aláírta azt a rendeletet, amellyel visszavonta plágium vétsége miatt Gabriel Oprea volt miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter doktori címét.

Krónika

2016. szeptember 02., 19:412016. szeptember 02., 19:41

2016. szeptember 02., 21:112016. szeptember 02., 21:11

Az MTI emlékeztet, hogy az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács korábban megállapította, a volt miniszterelnök-helyettes plagizált doktori dolgozata megírásakor. Oprea a hét elején közölte, hogy megtámadja a bíróságon a cím visszavonásáról szóló miniszteri rendeletet. Számára ez az utolsó védekezési lehetőség.

Gabriel Oprea 2000-ben védte meg A büntetőjogi feljelentés eljárása című doktori dolgozatát a Bukaresti Tudományegyetem jogi karán. Mindvégig ártatlannak vallotta magát, és tagadta, hogy plágiumot követett volna el. Azt kifogásolta, hogy nem biztosították számára a védekezéshez való jogot a tanács előtt.

Oprea szerint a szakmai testület nem a 2000-ben hatályos törvények alapján, hanem egy tíz évvel később hatályba lépett, szigorúbb jogszabály alapján minősítette plágiumnak a dolgozatát. Korábban Victor Ponta volt miniszterelnök doktori címét is visszavonták szintén plágium vétsége miatt. Oprea a Ponta-kormánynak volt tagja, és a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) akadémiájának egyik doktori témavezető tanáraként is dolgozott.

Július elején kilenc olyan magas rangú tisztségviselő jelezte írásban az oktatási minisztériumnál, hogy lemondanak doktori címükről, akik Oprea szakmai irányításával szerezték meg a tudományos elismerést a belföldi hírszerzés által működtetett akadémián. Ők azért mondtak le a címükről, mert szintén plágiumgyanúba keveredtek. Az oktatási miniszter ezt a kilenc személyt nem fosztotta meg doktori címétől, ugyanis előbb az egyetemi címeket tanúsító országos tanácsnak kell megvizsgálnia a dolgozatukat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés