
Incidensek zavarták meg a bukaresti kormányellenes demonstrációt szerda késő este: a kormány épülete előtti téren összegyűlt több mint százezer tüntető közül többen petárdákkal dobálták meg a kormány épületét védő csendőrséget, amely könnygázt vetett be ellenük.
2017. február 02., 00:312017. február 02., 00:31
2017. február 02., 10:322017. február 02., 10:32
A Digi 24 hírtelevízió helyszínen lévő tudósítói szerint bukaresti futballcsapatok szurkolói tartózkodtak ott, ahol a dulakodás kezdődött. A Hotnews hírportál úgy tudja, hogy a rendfenntartó erőkre rárontó rendbontók a Dinamo és a Rapid sportklubok drukkerei.
Gergian Enache, a csendőrség szóvivője közleményben szólította fel a büntető törvénykönyv váratlan módosítása miatt a kormány ellen tüntetőket, hogy hagyják el a kormányszékház előtti teret, mert a csendőrség erőt fog alkalmazni támadói ellen. Nem sokkal később valóban elkezdték távolabb szorítani az agresszív csoportot az épülettől, miközben a tér másik felén a tüntetők az „erőszak nélkül\" jelmondat skandálásával próbálták helyreállítani a demonstráció addigi békés jellegét – sikertelenül.
Az MTI tájékoztatása szerint a rendbontók és csendőrök közötti összecsapás során a tömeg nagy része elmenekült a térről. A huligánok kövekkel, jégdarabokkal dobálták a csendőröket, és újságosbódékat gyújtottak fel. Az Agerpres hírügynökség jelentése szerint az összecsapás nyomán két sérültet a Floreasca sürgősségi kórházba szállított a mentő: egyikük – egy csendőr – zúzódásokat szenvedett, amikor kővel vagy jégdarabbal megdobálták, illetve egy tüntető, akit a fején talált el egy petárda. A Mediafax hírügynökség szerint Kolozsváron egy tüntető betörte a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) székházának falára szerelt pártjelvényt.
Közben meghökkentő váddal állt elő Ionuț Negoițának, a bukaresti FC Dinamo sportklub tulajdonosának volt felesége. Carmen Negoiță közösségi oldalán azt állította: a csendőrökkel összetűző, petárdákkal és könnygázgránátokkal felszerelt szurkolókat volt férje és annak fivére toborozta és szállította autóbuszokkal Bukarest központjába, hogy provokációt robbantsanak ki a korményellenes tüntetésen. Ionuț Negoiță és testvére, Robert – utóbbi Bukarest 3. kerületének polgármestere – a Szociáldemokrata Párt (PSD) tagja, és mindkettejük ellen bűnvádi eljárás van folyamatban. A csendőröknek sikerült előállítaniuk több rendbontót, akiknél késeket és Molotov-koktélokat találtak.
A feltehetően focihuligánok által kiprovokált verekedés az utóbbi két évtized legnagyobb romániai tüntetésének vetettek véget. Bukaresten kívül az ország szinte valamennyi nagyobb városában felháborodott emberek ezrei – több helyütt tízezrei – demonstráltak a büntető törvénykönyv sürgősségi kormányrendelettel történt váratlan módosítása ellen, amely korrupciós bűncselekményekkel vádolt politikusok tucatjait menti meg a büntetőjogi felelősségre vonástól.
Egyes román hírforrások szerint szerdán országszerte csaknem 300 ezer ember tüntetett Romániában a Grindeanu-kormány lemondását és a Btk-t módosító kormányrendelet visszavonását követelve.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
Tíz évre kiutasították Romániából azt a marokkói állampolgárt, akit a Román Hírszerző Szolgálat szerint terrorista propagandatevékenység és romániai személyek radikalizálása miatt nemkívánatos személlyé nyilvánítottak.
Dominic Fritz szerint árt Romániának, ha etnikai hovatartozásuk alapján megkérdőjelezik a nemzeti kisebbségek hazafiságát. Temesvár polgármestere, USR-elnök úgy véli, a gyűlöletkeltés és az összeesküvés-elméletek gyengítik az országot és európai szerepét.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerdán úgy döntött, hogy kezdeményezi Nicușor Dan államfő tisztségből való felfüggesztését, illetve megindítja az előre hozott parlamenti választások kiírásához szükséges eljárást – közölte a párt.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szándékosan késlelteti és akadályozza a teljes jogkörrel rendelkező kormány megalakítását – állította szerdán Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
Nincs veszélyben a bérek és nyugdíjak kifizetése, és jelenleg nem áll fenn annak a kockázata, hogy az állam ne tudná teljesíteni ezeket a kötelezettségeit – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
Viharos időjárásra figyelmeztető első- (sárga) és másodfokú (narancssárga) riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán.
Azok a diákok, akik szerdán nem tudtak 9 óráig megérkezni az érettségi szaknak megfelelő kötelező vizsgájára, 13 órától tehetik le a vizsgát – nyilatkozta Sorin Ion oktatási államtitkár az Edupedu.ro tanügyi szakportálnak.
Húsz megye 60 településén és Bukarestben okozott károkat a kedd éjszakai vihar – közölte szerda reggel a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
Közzétette kedd este a vagyonnyilatkozatát Nicușor Dan államfő.
szóljon hozzá!