
Európa nem függhet kizárólag a NATO-tól, ezért fokoznia kell a közös uniós védelmi erőfeszítéseket, Románia pedig hozzájárulhat a schengeni övezet biztonságához – mondta Francois Hollande francia államfő kedden Bukarestben.
2016. szeptember 13., 17:192016. szeptember 13., 17:19
Európának saját védelmi képességekkel kell rendelkeznie, nem függhet egy külső hatalomtól – jelentette ki kedden Bukarestben Klaus Johannis román államfővel folytatott tárgyalásait követően Francois Hollande francia elnök, aki kétnapos hivatalos látogatásra érkezett a román fővárosba, hogy a hétvégi pozsonyi EU-csúcs témáiról egyeztessen.
A francia politikus rámutatott: szükséges, hogy az EU a NATO-n belül is a védelemhez szükséges iparral és olyan eszközökkel rendelkezzék, amelyek lehetővé teszik, hogy reagáljon a külső fenyegetésekre. „A szövetségen belül tennünk kell azért, hogy Európa megvédje magát, és képes legyen reagálni az esetleges válsághelyzetekben\" – szögezte le Hollande, hozzátéve: autonómoknak kell lennünk választásaink során. „Franciaország ragaszkodik a NATO-hoz, de stratégiai autonómiájához is. Még ha az európai országok NATO-tagok is, az EU nem függhet védelmi szempontból egy külső hatalomtól\" – mutatott rá a francia elnök.
Azt is kifejtette, hogy Franciaország Romániával együtt leteszi a közös védelem alapjait, a terrorizmus elleni küzdelem pedig új biztonsági megközelítést igényel, a pozsonyi csúcsértekezleten pedig az uniós vezetőknek megoldást kell találniuk az Európai Unió külső határainak védelmére.
Klaus Johannis közölte: Románia támogatja a védelem terén született francia–német kezdeményezést, mivel tisztában van azzal, hogy föl kell éleszteni a hadiipart, és fokozni kell Európa védelmi képességeit, ugyanakkor nem akar olyan struktúrát, amely idővel a NATO helyébe lépne.
Javaslat az uniós katonai
együttműködés erősítésére
Az Egyesült Királyság kilépése (Brexit) után az Európai Unióban maradó tagállamok közötti katonai együttműködés erősítésére tett javaslatot Németország és Franciaország kormánya – derült ki a Politico brüsszeli hírportál birtokába jutott előterjesztésből.
Az Ursula von der Leyen német és
Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter által közösen jegyzett hatoldalas dokumentumban hangsúlyozzák, hogy \"eljött az idő az együttműködésünk fokozására\".
A huszonhetek pénteki informális csúcstalálkozójára előkészített javaslatban kerülik az \"európai hadsereg\" kifejezést, de közös uniós katonai parancsnokságok létrehozására, a NATO-val folytatott együttműködés erősítésére és a határokon átnyúló katonai tervezés fokozására szólítottak fel.
A biztonság témájához kapcsolódva Hollande utalást tett arra: Franciaország támogathatja, hogy Románia fokozatosan, először a repülőterek révén csatlakozzék a belső határellenőrzés felszámolása nyomán létrejött schengeni övezethez. Rámutatott: a schengeni alapelveknek és a határőrizetnek fokoznia kell a határok mögött élők biztonságát. Kijelentette, tárgyalni kell Brüsszellel arról, hogyan járulhatnak hozzá a romániai repülőterek a schengeni övezet biztonságához, miután Románia már alkalmazza az utasadatok nyilvántartását szolgáló PNR-irányelvet. „Az európai polgárok biztonsága és védelme a határok védelmétől függ\" – tette hozzá.
Klaus Johannis a téma kapcsán kijelentette: Franciaország támogatja Romániát a schengeni csatlakozás kérdésében. Úgy vélekedett, Románia tudja jól, hogyan kell az EU külső határait védeni, és már régóta schengeni tagállamként viselkedik. Az államfő reggel a Cotroceni-palotában katonai tiszteletadással fogadta francia kollégáját, akivel több mint egy órán keresztül tárgyalt. Ezt megelőzően Hollande megkoszorúzta Bukarestben az ismeretlen katona szobrát.
A tárgyalásokat követően a két államfő ellátogatott az Ilfov megyei Măgurelen található fizikai és nukleáris kutatóintézetbe, ahol megtekintették az ott megépített nagy teljesítményű lézer irányítótermét. Johannis egyébként még hétfőn este a Románia Csillaga Érdemrend a lánccal kitüntetést adományozta Hollande-nak. Ez a legmagasabb szintű román elismerés.
A francia államfőt ezt követően Dacian Cioloş miniszterelnök is fogadta, majd a találkozót követően ellátogattak a Brassó megyei Vidombákra, ahol részt vettek a francia beruházással megvalósított Airbus helikopterüzem avatóünnepségén. Este Klaus Johannis által adott díszvacsorával zárult a hivatalos program.
Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
szóljon hozzá!