
Visszanyerte parlamenti mandátumát Petre Roman volt miniszterelnök, akit tavaly azért zártak ki a képviselőházból, mert a Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) szerint megsértette az összeférhetetlenségi törvényt.
2016. szeptember 20., 14:362016. szeptember 20., 14:36
2016. szeptember 20., 20:482016. szeptember 20., 20:48
A bukaresti képviselőház kedden nagy szavazattöbbséggel semmisítette meg azt a tavaly februári határozatát, amelyben tudomásul vette Roman parlamenti mandátumának megszűnését.
Az ANI-nak az MTI által ismertetett álláspontja szerint a volt miniszterelnök azzal vétett az összeférhetetlenségi szabályok ellen, hogy képviselővé választásakor, 2012-ben – amikor nyolc év szünet után visszatért a törvényhozásba – nem számolta fel egyéni vállalkozását.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) színeiben képviselővé választott Roman óvást emelt ugyan az ANI határozata ellen, de tévedésből nem az illetékes bíróságnál, hanem egy másiknál próbálta megtámadni a határozatot. Mire rájött tévedésére, lejárt az óvási határidő. Képviselőházi társai ezt – mint utóbb kiderült, elhamarkodottan – úgy értelmezték, hogy az összeférhetetlenségi határozat jogerőre emelkedett, így határozatot fogadtak el arról, hogy Petre Roman képviselői mandátuma megszűnt.
A politikus nem hagyta annyiban a dolgot, és végül sikerült az ANI határozata elleni óvását az illetékes bírósággal elfogadtatnia, amely – egyelőre nem jogerősen – neki adott igazat a feddhetetlenségi ügynökséggel szembeni jogvitában. A bukaresti sajtó szerint a képviselőnek most jó esélye van utólag visszaszereznie azokat a másfél éves képviselői juttatásokat (összesen mintegy 90 ezer lejt), amelyektől elesett, sőt állítólag azt fontolgatja, hogy büntetőpert indít Valeriu Zgonea volt házelnök ellen, amiért elhamarkodottan napirendre tűzte kizárását. Petre Roman 1989-1991 között volt az ország miniszterelnöke: ő volt első román kormányfő a kommunista diktatúra bukása után.
Kedden kibocsátott közleményében a Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) önkényesnek és törvénytelennek nevezi a parlament plénumának döntését, amellyel Roman visszakapja képviselői mandátumát. Az ANI felhívta a figyelmet, hogy miközben a politikus összeférhetetlenségét a bukaresti törvényszék jogerős ítélete kimondta, az érintett óvását alapfokon elfogadta ugyan a bukaresti táblabíróság, ám ezt az ügynökség megfellebbezte. Az ANI szerint veszélyes precedenst teremt eljárni egy még nem végleges bírósági ítélet alapján.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!