
Szorult helyzetbe került Grindeanu a PSD-s polgármesterek fenyegetései miatt
Fotó: Facebook/Sorin Grindeanu
A szociáldemokrata párti (PSD) polgármesterek többsége felháborodott Ilie Bolojan miniszterelnöknek a helyi adók akár 70 százalékos emelését célzó javaslatán – sajtóértesülések szerint a helyi választott elöljárók jelezték Sorin Grindeanunak, hogy az adóemelés felkorbácsolja az emberek haragját, akik ezt a 2028-as helyi választásokon meg fogják büntetni. A PSD polgármesterei ugyanakkor azzal is fenyegetőznek, hogy átállnak az AUR-hoz, ha a kormány nem finanszírozza tovább az Anghel Saligny program keretében megkezdett projekteket.
2025. augusztus 13., 10:222025. augusztus 13., 10:22
Az Adevărul.ro portálnak nyilatkozó források szerint a PSD vezetői ezekben a napokban próbálják csillapítani a polgármesterek felháborodását.
– érvelt az Adevărulnak az egyik PSD-polgármester.

Akár 70 százalékkal is emelkedhet az ingatlanadó a jövő évben bizonyos településeken Ilie Bolojan kormányfő bejelentése szerint. A miniszterelnök közölte, ezekre a korrekciókra a Romániát sújtó költségvetési deficit miatt van szükség.
A helyi választott elöljárók a kiszivárgott információk szerint azzal fenyegetőznek, hogy 2028-ban az AUR színeiben indulnak a választásokon, ha a Bolojan-kormány nem állítja meg az adóemelések hullámát. Állítólag Sorin Grindeanu megígérte nekik, hogy megpróbálja meggyőzni Ilie Bolojant, hogy halassza el az ingatlanadó emelését.
Amúgy a hétfői ülés után a PSD arra kérte Ilie Bolojant, hogy először hajtsa végre a kiváltságokat érintő csomagot, és csak azután tárgyaljanak a koalícióban az adóemelésről. „A közvélemény-kutatásokban úgyis 20 százalék alatt vagyunk. Ha még a polgármestereket is elveszítjük, katasztrofális eredményt érünk el a 2028-as választásokon” – nyilatkozta a portálnak a PSD egyik – meg nem nevezett – alelnöke.
Egyelőre az Ilie Bolojan vezette kormány elemzi, melyik megkezdett beruházás kap továbbra is támogatást a költségvetésből. „A fejlesztési minisztériumtól kapott pénzek létfontosságúak számunkra. Vannak már megkezdett projektek és mások, amelyeket a tavalyi kampányban ígértünk. Nem hagyhatjuk, hogy a közösség semmit se kapjon” – mondta az értesülések szerint felháborodottan egy szociáldemokrata polgármester a bukaresti vezetőkkel folytatott megbeszéléseken.
Sorin Grindeanunak, a PSD ügyvivő elnökének viszont szüksége van a polgármesterek támogatására, hiszen ősszel teljes jogú elnöki mandátumért fog indulni a kongresszuson. Eddig a PSD szenátora, Titus Corlățean, a Ponta-kormány volt külügyminisztere jelentette be indulási szándékát a pártelnöki székért.

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) ősszel kormányra kíván kerülni, ha támogatást kap egy bizalmatlansági indítvány – jelentette ki az AUR elnöke, George Simion kedd este.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.
szóljon hozzá!