Hirdetés

Folytatódik a klubtragédia

Valósággal sokkolta a hazai közvéleményt, hogy immár 46-ra emelkedett az október 30-án egy bukaresti szórakozóhelyen bekövetkezett tömegszerencsétlenség halálos áldozatainak száma. 

Rostás Szabolcs

2015. november 08., 19:222015. november 08., 19:22

2015. november 09., 15:422015. november 09., 15:42

Egy héttel a Colectiv klubban történt tragédia után szombaton kilenc, vasárnap négy, hétfőn pedig egy ember – köztük egy francia, egy török és egy olasz állampolgár – halt bele sérüléseibe bukaresti és külföldi kórházakban, illetve külföldre szállításuk során.

Az áldozatok többsége súlyos, testfelületének több mint ötven százalékát érintő égési sérüléseket szenvedett a Goodbye to Gravity metálzenekar koncertje közben elharapódzott, az előadás közben használt tűzijátékok miatt keletkezett tűzvész során. Állapotukat súlyosbítja, hogy a katasztrófa idején belélegezték a pillanatok alatt leégett hangszigetelő szivacs által kibocsátott, rendkívül mérgező, ciánszármazékot is tartalmazó gázt.

A füst okozta belső légzőszervi károsodásra jellemző, hogy a mintegy négyszáz bulizó fiatal közül többen az elmúlt napokban észlelt fájdalmak miatt fordultak orvoshoz, holott egy héttel ezelőtt épségben kijutottak a klubból. Az orvosok már korábban felhívták a figyelmet, hogy a súlyos égési sérülések esetében a második héten életveszélyes szövődmények léphetnek fel.

Mintegy tíz bukaresti kórházban jelenleg több mint száz sérültet kezelnek, közel ötven páciens állapota továbbra is válságos. Szombaton tizenhat sebesültet Belgiumba és Norvégiába szállítottak a légierő kórházgépei és a rohammentő-szolgálat mentőrepülői, ketten azonban a repülőgép földet érését követően meghaltak; egy sérült Ausztriába került.

Sorin Cîmpeanu ügyvivő kormányfő szombaton közölte, hogy Bukarestbe várják egy francia és egy német orvoscsapat érkezését, hogy felmérjék egyes sérültek átvételének lehetőségét. Hozzátette, a román kormány fedezi valamennyi külföldi kórházba küldött sérült kezelésének költségét, valamint egy-egy hozzátartozójuk külföldi szállásköltségét és ellátását, függetlenül attól, hogy milyen hosszú időszakról van szó, és hogy az érintettek rendelkeznek-e egészségbiztosítással. (Az ilyen súlyos égési sérülések esetében páciensenként 100–150 ezer eurós kezelési költséggel lehet számolni, így a tragédia sebesültjeinek kezelési költsége 13–15 millió euróra emelkedhet, amit főleg a kormány tartalékalapjából fedeznek).

Miután számos ország felajánlotta segítségét a román hatóságoknak, a NATO pedig egy katonai gépet bocsátott rendelkezésre, további sérültek jutottak el Nagy-Britanniába és Finnországba. Nicolae Bănicioiu egészségügyi miniszter vasárnap közölte, ha állapotuk megengedi, minden sérültet külföldi kezelésre szállítanak. Egyébként az eredeti tervekkel ellentétben az orvosok vasárnap lemondtak a sérültek Magyarországra szállításáról, holott a budapesti honvédelmi minisztérium felajánlotta öt sebesült kezelésének átvételét.

Közben az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) kezdeményezésére eddig kilenc személy került előzetes letartóztatásba a klubtragédiával összefüggésben. A vizsgálati fogságba kerültek között szerepel a szórakozóhely három, valamint a pirotechnikai elemeket elhelyező cég két tulajdonosa és egyik alkalmazottja, továbbá Cristian Popescu Piedone, Bukarest 4. kerületének polgármestere és a hivatal két dolgozója. Valamennyiüket gondatlanságból elkövetett emberöléssel, valamint hivatali visszaéléssel gyanúsítják.

A nyomozó hatóság szerint a Colectiv klub tulajdonosai tudatosan kijátszották az előírásokat, hogy ne kelljen a tűzoltóságtól engedélyt kérniük a létesítmény működtetéséhez. A bukaresti törvényszék szombati indoklása szerint az időközben tisztségéről lemondott polgármesterre és két beosztottjára hárul a felelősség a klub biztonsági előírások mellőzéséből fakadó működésének következményeiért, mert mindössze a tulajdonosok saját felelősségre kiállított nyilatkozata alapján állítottak ki engedélyt a szórakozóhely számára.

Lehallgatott telefonbeszélgetések alapján kiderült: a tűzvészt kiváltó pirotechnikai elemeket elhelyező Golden Ideas Fireworks Artists tulajdonosai és dolgozói a tragédiát követően megpróbáltak minden arra vonatkozó nyomot eltüntetni, hogy közük volt a tűzijátékhoz. Egyébként a klubtragédia nyomán elrendelt országos kivizsgálás során többek között kiderült az is, hogy a hivatalából leköszönő Victor Ponta felesége, Daciana Sârbu európai parlamenti képviselő által egy hónappal ezelőtt nyitott bukaresti cukrászda is engedély nélkül működik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés