
Gheorghiță Vlad szerint fel kell készíteni a lakosságot az ország védelmével kapcsolatos feladatok ellátására
Fotó: Román védelmi minisztérium
A román hadsereg vezérkari főnöke, Gheorghiță Vlad keddi nagyszebeni sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy fel kell készíteni a lakosságot az ország védelmével kapcsolatos feladatok ellátására.
2026. január 20., 19:562026. január 20., 19:56
2026. január 20., 19:562026. január 20., 19:56
A tábornok kifejtette, hogy meg kell erősíteni az ország válsághelyzetekkel szembeni ellenálló képességét. Ezért
Az erre irányuló programokat a hadsereg a katasztrófavédelemmel közösen valósítja meg – tette hozzá. A vezérkari főnök emlékeztetett, hogy a két héttel ezelőtt kihirdetett törvénymódosításnak megfelelően bevezették az önkéntes katonai szolgálatot.

Hatályba lépett Romániában az önkéntes katonai szolgálat bevezetésének jogi kerete, miután Nicușor Dan államfő kihirdette a honvédelmi felkészítésről szóló törvény módosítását.
A program célja nem a kötelező mozgósítás, hanem az, hogy az érdeklődők alapvető katonai ismereteket szerezzenek – hangsúlyozta a tábornok.
Gheorghiță Vlad a NATO európai szövetséges erőinek főparancsnokával, Alexus G. Grynkewich tábornokkal közösen tartott sajttájékoztatót Nagyszebenben a Dél-kelet-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokságon – számolt be az Agerpres.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem szavaz bizalmat Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök kormányának – jelentette be Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Az időjárás hirtelen lehűl Románia-szerte, először az ország északi részén, majd fokozatosan a többi területen is – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A községek moldovai mintára történő „önkéntes összevonását” javasolja Siegfriied Mureșan kijelölt miniszterelnök.
Újabb ügyben zajlik eljárás a 2024-es, állítólagos külföldi beavatkozás miatt érvénytelenített 2024-rs elnökválasztás első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali jelölt, Călin Georgescu ellen.
Nem lát okot arra Siegfried Mureșan, hogy továbbra is titkosak maradjanak a Románia által Ukrajnának nyújtott támogatás részletei. A lehetséges miniszterelnök-jelölt szerint az ukránok segítése nem pazarlás, hanem Románia biztonságát szolgáló befektetés.
Az Európai Unión belül jelentős különbségek mutatkoznak a tekintetben, hogy egy-egy ország idősei mennyi időt tölthetnek el nyugdíjasként – és ebben az összehasonlításban Románia és Magyarország is rosszul jár.
Új légi és tengeri drónellenes rendszereket tesztelnek Konstanca kikötőben – közölte a BGNES hírügynökség.
Siegfried Mureşan nemzeti liberális párti európai parlamenti képviselő kormányalakításra való felkérése nemigen oldja fel a jelenlegi politikai patthelyzetet, inkább elhúzza azt – vélekednek a politikai elemzők Nicuşor Dan államfő csütörtöki döntéséről.
Már pénteken hozzákezdenek a koalíciós pártokkal a kormányprogram kidolgozásához – jelentette be Siegfried Mureșan csütörtökön kijelölt miniszterelnök.
A koronavírus-járvány kezdete óta több európai országban is csökkenni kezdett a gyermekek átoltottsága, ami egyes fertőző betegségek újbóli megjelenésének veszélyével jár – hívja fel a figyelmet a The Lancet tudományos folyóiratban megjelent tanulmány.
szóljon hozzá!