
Hatályos. Az önkéntes katonai szolgálatról szóló törvény alapján négy hónapos kiképzésen vehetnek részt a jelentkezők
Fotó: Mapn.ro
Hatályba lépett Romániában az önkéntes katonai szolgálat bevezetésének jogi kerete, miután Nicușor Dan államfő kihirdette a honvédelmi felkészítésről szóló törvény módosítását.
2026. január 13., 16:202026. január 13., 16:20
A parlament által decemberben megszavazott jogszabály
Az önkéntes szolgálat négy hónap kiképzést jelent egy katonai egységnél, amely gondoskodik a jelentkezők elszállásolásáról, étkeztetéséről, felszereléséről és a hivatásos állományéval megegyező havi zsoldjáról.
Az erőnléti felkészítésen kívül az önkénteseket megtanítják a katonai fegyelem és alapvető szabályok és taktikák betartására, valamint különböző fegyverek használatára.
A négyhónapos időszak végén az önkéntes katonai szolgálatot elvégző fiatalok háromhavi országos bruttó átlagbérnek megfelelő bónuszt is kapnak a minisztériumtól.
Radu Miruță védelmi miniszter hétfőn ismételten leszögezte, szó sincs a (kötelező) sorkatonai szolgálat visszaállításáról, amelyet – békeidőben – Románia 2007-től függesztett fel.
Az önkéntes katonai szolgálat megszervezését fél éven belül miniszteri rendelettel szabályozza a védelmi minisztérium.
A tárcavezető szerint egyelőre az a célkitűzés, hogy idén mintegy ezer fiatal önkéntest részesítsenek katonai alapképzésben.
Jelenleg a védelmi minisztériumnak mintegy 70 ezer hivatásos katonája és körülbelül 40 ezer tartalékosa van, de utóbbiak között sokan az idősebb korosztályhoz tartoznak. Rajtuk kívül az elmúlt két évben körülbelül 3000 önkéntes tartalékost is kiképeztek.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
szóljon hozzá!