
Egyenruhások egyendolgozatai. Egyelőre semmilyen konkrétum nem került nyilvánosságra a rendőrakadémia plágiumügyeivel kapcsolatban
Fotó: Az Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémia Facebook-oldala
Bemutatta szerdán a belügyminisztérium annak a kivizsgálásnak az eredményeit, amelyeket az Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémián végzett a szaktárca ellenőrző testülete a doktori dolgozatok ügyében. Az egyik megállapítás arra vonatkozik, hogy a 2011 – 2018 között keletkezett doktori dolgozatok esetében csupán „formális” döntések születtek a plagizálás ellenőrzésekor – írja az Agerpres.
2019. július 03., 11:422019. július 03., 11:42
2019. július 03., 11:532019. július 03., 11:53
A jelentést Monica Dajbog belügyminisztériumi szóvivő ismertette a sajtóval szerdán. Elmondta, az ellenőrző testület megállapítása szerint
és a Rendőrakadémián csak formális döntések születtek a plágium tényének ellenőrzésekor a 2011 - 2018 között keletkezett doktori dolgozatok, éspedig a vezető funkciókat betöltő alkalmazottak doktori dolgozatai esetében.
Dajbog hozzátette, a disszertációkat nem vizsgálták felül rendszeres jelleggel, csak amikor a belügyminisztérium kért erről jelentést.
Azt is leszögezte, hogy a belügyi ellenőrző testület kivizsgálása semmilyen módon nem sértette az egyetemi autonómia elvét, csak szervezéssel és adminisztrációval kapcsolatos kérdésekben vizsgálódott, és nem fogalmazott meg végkövetkeztetést sem a plagizálások meglétéről, sem azok hiányáról.
Azt azonban megállapította a testület, hogy a Rendőrakadémián
Például, a plágiumkereső program által jelzett hasonlóságok nyomán mélyebb ellenőrzésbe kellett volna kezdeni, és ezek alapján értesíteni kellett volna az akadémia etikai bizottságát – mondta a belügyi szóvivő.
Veronica Stoica a Rendőrakadémia új rektora
Veronica Stoica főfelügyelőt nevezték ki az Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémia rektori tisztségébe – jelentette be szerdán Monica Dajbog belügyminisztériumi szóvivő. Dajbog elmondta, a kinevezésnél egyik fő szempont volt, hogy a jelölt doktori címével kapcsolatban ne merüljön fel a plágium gyanúja. Veronica Stoica húsz évvel ezelőtt szerzett doktori titulust a Bukaresti Egyetem jogi karán, nagy megbecsülésnek örvend akadémiai körökben, jelentős szakmai eredményeket tud felmutatni a jog és a tudományos kutatások terén. 2018 januárja óta az akadémia rektorhelyettesi tisztségét töltötte be, május 24-e óta pedig ő látta el az intézményvezetői feladatokat, miután Adrian Iacob rektort és Mihail Petrică Marcoci rektorhelyettest lemondásra szólította fel Carmen Dan belügyminiszter. Mindkettőjüket az Országos Korrupcióellenes Ügyészség vizsgálja ki Emilia Şercan újságírónő megfenyegetése miatt.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
Jogszabályi összehangolatlanság miatt a 2026–2027-es tanévben duális képzésben részt vevő technológiai középiskolák kilencedik osztályába felvételt nyert 12 368 diák nem részesülhet az állam által nyújtott úgynevezett technológiai ösztöndíjban.
Cáfolta a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy szabálytalanul zajlott volna a képviselőház házbizottságának megválasztása az őszi ülésszak első, kedd délutáni ülésén.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
szóljon hozzá!