Hirdetés

Féltik a Körös-partot a nagyváradi zöldek

Nem kérnek az aszfaltból.  Környezetvédők szerint a tervezett kerékpárút a folyópart utolsó természetes foltját is tönkretenné Nagyvárad belvárosában •  Fotó: Ferencz Csaba-Levente

Nem kérnek az aszfaltból. Környezetvédők szerint a tervezett kerékpárút a folyópart utolsó természetes foltját is tönkretenné Nagyvárad belvárosában

Fotó: Ferencz Csaba-Levente

A Sebes-Körös nagyváradi partszakaszának a megőrzésére, egységes stratégia elfogadására szólítják az illetékes hatóságokat a nagyváradi környezetvédelmi szervezetek, miután kiderült, hogy a folyó sértetlen maradt szakaszán is kerékpárút épülne.

Pap Melinda

2021. május 04., 12:352021. május 04., 12:35

2021. május 04., 13:432021. május 04., 13:43

Ismét aggódnak a Sebes-Körös nagyváradi partszakaszáért a helyi környezetvédelmi szervezetek, nyílt levélben kérve a folyó védelmét az illetékes hatóságoktól. Ezúttal ugyanis épp az a partszakasz kerül szerintük veszélybe, melyet másfél évtizede egyszer már sikerült megmenteni a kotrógépek elől. A hét civil szervezet haragját az önkormányzat azon terve váltotta ki, hogy

kerékpárutat hozna létre a Körös még egyetlen, betonmentes belvárosi szakaszán, az Ezredévi emléktér előtti részén.

Hirdetés

A Baros (Dacia) és a Szent László híd közötti terület a váradiak egyik kedvelt kikapcsolódási helye, civil kezdeményezésre virágokkal is teleültették a környéket.

A bicikliút ellen tiltakozó zöldek nyílt levelükben úgy vélik, hogy a különböző illetékes hatóságok – a polgármesteri hivatal, a Körösök Vízügyi Igazgatóság stb. – közös stratégia nélkül folytatnak munkálatokat a folyó különböző szakaszain, megfeledkezve arról, hogy ezt egészében, összefüggő ökoszisztémaként kell kezelni. Ezért

azt kérik, hogy dolgozzanak ki egy szabályzatot, amely alapján engedélyezik majd a beavatkozásokat a folyó belvárosi szakaszán.

Mint hangsúlyozzák, a Körös-part a nagyváradi belváros egyik fő látványossága, szabadidős helye, ugyanakkor egy élő ökoszisztéma. Épp ezért felháborítók az eddigi kaotikus, mindenféle urbanisztikai éleslátást nélkülöző beavatkozások, melyeket nem alapozott meg egy hosszú távú stratégia, mutatnak rá a civilek.

Úgy vélik, a Ezredévi emléktér előtti szakaszon tervezett kerékpárút a folyópart utolsó természetes foltját is tönkretenné, épp ezért azt kérik, hogy az illetékesek elemezzék újra a tervet, ehhez segítségüket is felajánlják.

Ugyanakkor egy menedzsmentterv kidolgozását is kérik a folyópartra vonatkozóan, mely a nagyváradi lakosság elvárásait és a folyó védelmét is összeegyeztetné.

A zöldek szerint ennek alapján kellene majd területrendezési tervet elfogadni a folyópartra vonatkozóan egy helyi tanácsi határozat keretében, melyet valamennyi beruházónak be kellene tartania.

A Körös-part belvárosi szakaszán az elmúlt években hol a polgármesteri hivatal, hol pedig a Körösök Vízügyi Igazgatóság folytatott folyószabályozási és partrendezési munkálatokat, melyeket többnyire nem hangoltak össze. Jelenleg is dolgoznak, a part neológ zsinagóga és Szent László híd melletti szakaszának a kiépítése zajlik, miután többéves késéssel végre elkészült a Kossuth (Independenței) utcai parkoló helyére tervezett mélygarázs.

A Körösök Vízügyi Igazgatóság által lebonyolított munkálat során a 222 méteres szakaszon megerősítik a folyópartot, illetve egy sétányt is kiépítenek.

Az eddigi megroggyant téglafalat betonfallal helyettesítik, a lépcső helyére pedig egy fogyatékosok által is használható felhajtó kerül. Az állami büdzséből finanszírozott, áfa nélkül 2 185 000 lej értékű munkálattal a nyáron kell elkészülni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán

Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán
2026. november 06., péntek

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében

Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében
2026. november 05., csütörtök

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
2026. november 05., csütörtök

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba

Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba
2026. november 04., szerda

Az Európa Tanács közbenjárását kéri a kisebbségi jogok bővítéséhez az RMDSZ

A romániai kisebbségvédelmi törvényalkotás és a meglévő jogszabályok alkalmazása terén tapasztalt hiányosságokra hívta fel az Európa Tanács Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája szakértői testületének figyelmét az RMDSZ.

Az Európa Tanács közbenjárását kéri a kisebbségi jogok bővítéséhez az RMDSZ
Hirdetés
Hirdetés