Hirdetés

Felpörgött a DIICOT tevékenysége

Az egy évvel korábbi adatokhoz képest lényegesen több ügyet vizsgált a szervezett bűnözés elleni ügyészség 2016-ban.

Balogh Levente

2017. február 16., 17:252017. február 16., 17:25

A Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) 2016-ban összesen 4,2 milliárd lej értékben döntött a gyanúsítottak vagyonának zárolásáról – derül ki az intézmény által csütörtökön nyilvánosságra hozott mérlegből. A DIICOT csütörtökön Klaus Johannis államfő jelenlétében ismertette tavalyi mérlegét. A jelentés szerint a 2016 során vizsgált ügyekben összesen 441 422 564 lej és 37 116 224 euró összegű károkozás történt. Ez az összeg 2015-ben 651 667 427 lej és 27 696 393 euró volt. Mint kiderült, az egy évvel korábbi adathoz képest 38 százalékkal nőtt a kábítószer-csempészettel kapcsolatos ügyek száma, és az ügyészség több mint 5000 kilogrammnyi kábítószert foglalt le.

A jelentés rámutat: a tavalyi év során a DIICOT ügyészei 13 168 ügyet vizsgáltak, ez 12,53 százalékkal több, mint 2015-ben. Összesen 1 485 esetben emeltek vádat, ami 28,46 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ezekben az ügyekben összesen 3 866 személyt állítottak bíróság elé. Mindez nem jelenti azt, hogy minden ügynek sikerült a végére járni: összesen 12 489 dosszié maradt megoldatlanul a tavalyi év végére, ami 20,98 százalékkal több, mint 2015-ben.

A 2016-os évben összesen 15 279 személy ellen vizsgálódott az ügyészség, ami a 2015-ös 17 291-hez képest 11,64 százalékos csökkenés. Azon ügyek száma, amelyek vádemeléssel vagy vádalkuval végződtek, 28,46 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Egy ügyészre átlagosan 105,15 ügy jutott az egy évvel korábbi 86,03-mal szemben. Az év során 34, a DIICOT által vizsgált ügyben született felmentő ítélet összesen 69 személy esetében, ez 10,52 százalékos csökkenés.

Klaus Johannis államfő a DIICOT székhelyén arról beszélt: a kormány Btk.-módosításra irányuló törekvései nem csupán a korrupcióellenes küzdelem intenzitásának csökkenését eredményezték volna, hanem a szervezett bűnözés elleni ügyészség tevékenységére is negatívan hatottak volna ki. Az államfő alapvető fontosságúnak nevezte az ügyészség tevékenységét, rámutatva: egy állam gazdasága nem lehet erős, ha a szervezett bűnözés virágzik. Johannis szerint Románia útelágazáshoz ért, és el kell dönteni, hogy a demokrácia vagy a korrupció útján megy tovább.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés