
Fotó: Agerpres
Mint arról beszámoltunk, a képviselőház a szociáldemokraták javaslatára egyhangúlag szavazott a pedagógusi béremelés mellett, a kormányfő és Varujan Vosganian pénzügyminiszter azonban bejelentette, hogy a költségvetés helyzete nem tesz lehetővé ilyen mérvű bérfejlesztést.
Amennyiben a béremelésre mégis sor kerülne, lehetetlenné válna minden infrastrukturális beruházás. Ezért alkotmánybíróságon támadta meg a jogszabályt, a taláros testület azonban az alaptörvénnyel összhangban lévőnek minősítette azt, ennek nyomán pedig Traian Băsescu államfő kihirdette azt.
Geoană: választási fogás
Emil Boc tegnap bejelentette, amenynyiben a kormány rendeletet hoz a béremelés ellen, hivatali hatalommal való visszaélés miatt tesz feljelentést a miniszterelnök ellen, és kérni fogják képviselői mentelmi jogának felfüggesztését. „A jogszabály hatályba lépésének megakadályozásával Tăriceanu lejáratná az állam alapvető intézményeit, a parlamentet, az alkotmánybíróságot és az államfői hivatalt, amelyek alkotmányos felhatalmazásukkal élve mindannyian a jogszabály mellett tették le a garast” – hangoztatta Boc. Rámutatott, az alkotmány értelmében az egyetlen, törvényhozói jogkörrel felruházott intézmény a parlament. Közölte, mára kidolgozzák a bizalmatlansági indítvány tervezetét, amelyet a párt mind a 103 képviselője ellát kézjegyével, és azt várják, hogy a többi, a jogszabályt megszavazó alakulat politikusai is aláírják. Bogdan Ciucă, a Konzervatív Párt szóvivője közölte, hogy pártja támogatja az indítványt. Mircea Geoană szociáldemokrata pártelnök választási fogásnak minősítette az akciót, ugyanakkor közölte, amennyiben a kormány sürgősségi rendeletet fogad el a béremelésekkel szemben, a PSD rendkívüli parlamenti ülést hív össze annak érvénytelenítésére.
Ludovic Orban PNL-alelnök a párt tegnapi ülését követően közölte: arra utasítják a kormányt, ne engedjen a költségvetési fedezet nélküli bérköveteléseknek. Marius Nistor, a Spiru Haret tanügyi szakszervezet elnöke közölte: a szervezet tagjai emiatt a Nemzeti Liberális Párt ellen kampányolnak majd. Bogdan Olteanu, a képviselőház liberális alelnöke egyébként tegnap közölte: a jogszabály legkésőbb a mai nap folyamán megjelenik a Hivatalos Közlönyben. A vitába tegnap Traian Băsescu államfő is beleszólt, az egészségügy reformjának kidolgozásával megbízott elnöki bizottsággal folytatott egyeztetést követően. Az államfő arra a kifogásra reagált, amelyet a miniszterelnök hozott fel a béremeléssel szemben, és amelynek értelmében Magyarország gazdasága is azért került mélypontra, mert néhány évvel ezelőtt jelentősen megemelték a pedagógusok és az egészségügyi alkalmazottak bérét. Ezt Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő is megerősítette a múlt heti közös magyar–román kormányülést követően, amikor figyelmeztetett: az ilyen lépések rendkívüli mértékben megterhelik az államkasszát, hatásaik pedig utólag jelentkeznek.
Băsescu: Románia nem
Traian Băsescu ezzel kapcsolatosan kifejtette, nem lehet egyenlőségjelet tenni a magyar és a román gazdaság helyzete közé, mivel Magyarország jelentős hiteleket vett föl arra, hogy a magánszféra bevonásával építsen autópályákat, így a költségvetés egy részét jelenleg ezen hitelek törlesztése emészti föl. „Románia nem abban a helyzetben van, amelyet Magyarország kapcsán emlegetnek” – vélte az államfő.
Băsescu egyben hozzátette, elvben egyetért az egészségügyi alkalmazottak bérének emelésével, amennyiben nő az ágazat hatékonysága. Ezt annak kapcsán fejtette ki, hogy a pedagógusok bérének megemeléséről elfogadott törvény nyomán a közszféra minden szegmense – a közhivatalnokoktól az orvosokig – sztrájkot helyezett kilátásba, amennyiben nem részesülnek hasonló mértékű bérfejlesztésben. Az államfő tegnap kifejtette, a hatékonyság növekedése esetén egyetért a közalkalmazottakéhoz hasonló béremeléssel. Egyben leszögezte, az egészségügy és az oktatás helyzete a következő kormány megalakulásakor is a vezető témák között kap majd helyet, és az új kabinetnek prioritásként kell kezelnie a két ágazatot.
B. L.
Egyeztetés
A szakszervezetek, a munkáltatók és a pártok szakértői tegnap Mariana Câmpeanu munkaügyi miniszterrel egyeztettek a közalkalmazotti bérekről. A tárcavezető rámutatott: olyan törvényre van szükség, amely egységesen szabályozza a közalkalmazottak bérét. Közölte, várja a résztvevők észrevételeit és javaslatait egy ilyen jogszabály kidolgozásához. A jogszabály többek között a méltányos bérezést, az egyéni teljesítmény elismerését, valamint a minimálbér és a legnagyobb összegű fizetés közötti különbség csökkentését irányozná elő.
A romániai szavazók többsége szerint előre hozott választásokra van szükség, és ha a jövő vasárnap parlamenti választásokat tartanának, az AUR végezne az első helyen, megelőzve a PSD-t, a PNL-t, az USR-t és az RMDSZ-t.
Nicușor Dan államfő hétfőn a Cotroceni-palotában konzultál a parlamenti pártokkal az új kormány megalakításáról.
A Közlekedési Minisztérium társadalmi vitára bocsátott egy rendelettervezetet a járműkategóriák és a 2026. július 1-jétől alkalmazandó úthasználati díjak (rovinieta) jóváhagyásáról, amely az EURO környezetvédelmi besorolást is figyelembe veszi.
A közlekedési rendőrök szombatról vasárnapra virradóra, négy óra alatt 1041 szabálysértési bírságot szabtak ki országszerte, 89 jogosítványt vontak be, és több tucat közlekedési bűncselekményt állapítottak meg – közölte vasárnap a Román Rendőrség.
A kormányzati dolgozók szakszervezete (SAALG) szombaton bejelentette, hogy hétfőtől japán sztrájkba kezd.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökével, Ilie Bolojannal tárgyalt szombaton Temesváron a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz.
Szombattól országszerte szeszélyessé válik az időjárás: lehűlésre, erős szélre és esőzésekre kell számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Felhőszakadások miatt öt megyére narancssárga riasztást adtak ki.
A hadifelszerelések iránt világszerte megnövekedett kereslet jó fejlődési lehetőséget nyit a román védelmi ipar számára is – jelentette ki Nicușor Dan államfő pénteken.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Szövetségi Képviselők Tanácsának Kolozsváron tartott ülése után kijelentette, a szövetség elsődleges célja a korábbi kormánykoalíció újraalakítása, de nem zárja ki azt a lehetőséget sem, hogy az RMDSZ ellenzékbe vonuljon.
Markó Béla volt RMDSZ-elnök pénteken az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy aggasztja az ország politikai helyzete.