
Fotó: News.ro
Miközben kedden a Moldova és Románia egyesülését követelő tüntetők Bukarestben és Chişinăuban is demonstráltak, Călin Popescu-Tăriceanu, a szenátus elnöke hivatalos magyarázatot kérne James Pettit chişinăui amerikai nagykövet egyesülést elvető nyilatkozata miatt.
2016. augusztus 30., 17:182016. augusztus 30., 17:18
2016. augusztus 30., 19:272016. augusztus 30., 19:27
Chişinăui és bukaresti nacionalista körök is tüntetéseket szerveztek kedden James Pettit chişinăui amerikai nagykövet kijelentései miatt, aki egy interjúban leszögezte: Románia és Moldova egyesülése „nem lenne praktikus megoldás” a gondokra, ezért a Moldovai Köztársaságnak szuverén államként kell a jövőjéről döntenie.
Az Akció 2012 nevű unionista csoport keddtől állandó demonstrációt szervez a bukaresti Egyetem téren, ahol a szervezet elnöke, George Simion szerint a hivatalos román történetírás szellemében írt történelemkönyveket gyűjtenek, amelyeket el kívánnak küldeni Pettit-nek. A tüntetés néhány tucatnyi résztvevője szerint Pettit a „történelmi tények” ismerete nélkül nyilatkozott, és elutasították azt, hogy Besszarábia nem „román föld.”
Emellett a chişinăui amerikai nagykövetég előtt is tüntetést szerveztek, amelyen szintén román történelemkönyveket dobáltak az épület elé. A tüntetők Pettit visszahívását követelték, és azt skandálták, hogy Besszarábia román föld. Az unionisták egyúttal nyílt levélben fordultak John Kerry amerikai külügyminiszterhez, amelyben azt követelik, vagy ő, vagy Hans Klemm bukaresti nagykövet fejtse ki az amerikai álláspontot az ügyben.
Hevesen bírálta a nagykövetet Călin Popescu-Tăriceanu, a bukaresti szenátus elnöke is. Tăriceanu hétfőn este közleményt adott ki, amelyben visszautasította a nagykövet kijelentéseit, és azzal vádolta meg az amerikai diplomatát, hogy feléleszti a sztálini eszméket, és aggodalmának adott, hangot, jelezve: tárgyalni kíván a szenátus házbizottságának, illetve a frakcióknak a vezetőivel, hogy közös közleményben kérjenek hivatalos magyarázatot a washingtoni vezetéstől.
„A nagykövet úr ismét elővette Sztálin elveit, amelyek alapján 1939-ben aláírták a Molotov–Ribbentrop-paktumot, amely területcsonkításokhoz vezetett egyes térségbeli államok, így Románia esetében is. Az ellenkező értelmű bizonyítékok megjelenéséig fenntartásaim vannak azzal szemben, hogy ez lenne az amerikai külügyminisztérium hivatalos álláspontja” – fogalmazott a szenátus elnöke, aki szerint a nagykövet kijelentése olyan „hiba”, amelyet vagy a diplomatastátus ismeretének, vagy az általános és politikai műveltségnek a hiánya okozott.
Az ügyben véleményt nyilvánított Alexander Vershbow, a NATO amerikai főtitkár-helyettese is, aki hétfőn részt vett a román diplomácia képviselőinek bukaresti értekezletén, majd átvette a Románia Csillaga érdemrendet Klaus Johannis államfőtőt. Vershbow rámutatott: mind Moldova, mind Románia szuverén ország, és minden európai ország szuverenitását és területi sérthetetlenségét tiszteletben kell tartani. Hozzátette: a két ország között régóta történelmi kapcsolat áll fenn, mindazonáltal mindegyiknek magának kell a sorsáról határoznia.
Lazăr Comănescu román külügyminiszter közölte: még nem volt ideje tanulmányozni a nyilatkozatot, de emlékeztetett: Románia volt az első ország, amely elismerte Moldova függetlenségét, és továbbra is támogatja az ottani reformokat, a moldovai államiság megerősödését, hogy az egységes és független államként folytathassa a közeledést.
Mint arról beszámoltunk, James Pettit a Moldovai Köztársaság függetlenné válásának 25. évfordulója alkalmából vasárnap sugárzott interjúban leszögezte: a Moldovai Köztársaságnak meg kell maradnia önálló államként. „A Moldovai Köztársaság nem Románia, a Moldovai Köztársaság saját történelemmel bír, és sajátos kihívásokkal küzd. Ezen kihívások egyike, hogy az ország többnemzetiségű, több nyelvet beszélő emberekkel, és ott van persze Transznisztria problémája is, amely még csak nincs is a központi kormányzat ellenőrzése alatt, de amelynek különleges jogállásra van szüksége, a Moldovai Köztársaságon belül” – hangoztatta az amerikai diplomata.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!