Hirdetés

Felfüggeszthetik a zöldadót

környezetvédelmi illetéket fel kell függeszteni, át kell értékelni, kiszámítását pedig új alapokra kell helyezni – jelentette be tegnap Nicolae Nemirschi új környezetvédelmi miniszter. A tárcavezető szerint a használt gépkocsik forgalomba íratása esetén a korábbinál akár háromszor magasabb összegű illetéket kirovó jogszabály felfüggesztésének idejére a júliusban elfogadott törvény által előírt kiszámítási módszert kell alkalmazni.

Balogh Levente

2008. december 24., 13:042008. december 24., 13:04

A környezetvédelmi illetéket föl kell függeszteni, át kell értékelni, és új alapokra kell helyezni a kiszámítását – jelentette be tegnap Nicolae Nemirschi új környezetvédelmi miniszter. „Nem könnyű a döntés, de a miniszterelnök nyitott arra, hogy január elseje után megvizsgáljuk az illetéket, és döntsünk a kérdésben” – közölte a tárcavezető. A miniszter szerint a használt gépkocsik forgalomba íratása esetén a korábbinál akár háromszor magasabb összegű illetéket kirovó jogszabály felfüggesztésének idejére a júliusban elfogadott törvény által előírt kiszámítási módszert kell alkalmazni.

Nemirschi közölte, a Korodi Attila távozó környezetvédelmi minisztertől kapott információk szerint a leköszönt Tăriceanu-kabinet nem végzett megalapozott vizsgálatot a jogszabály megváltoztatása előtt, nem folytatott érdemi vitát a kérdésben, és sem az Európai Unióval, sem az autógyártókkal nem egyeztetett. Korodi Attila ezért nem is írta alá a kormány mandátumának utolsó heteiben hozott rendeletet. Mint korábban kifejtette, elhamarkodottnak és átgondolatlannak tartja a döntést, mivel az új rendelet nem tükrözi azt a szándékot, hogy az illeték kiszámításának rendszere átlátható és koherens legyen. Mint arról beszámoltunk, a kormány azért növelte meg jelentősen a használt autók környezetvédelmi illetékét, hogy segítse a gazdasági válság miatt amúgy is nehéz helyzetben lévő hazai autógyártókat.

A kormány döntése érvényes valamennyi külföldről behozott használt autó, illetve a 2000 köbcentiméternél nagyobb hengerűrtartalmú új személyautó esetében is. A kabinet ugyanis korábban jövő év végéig eltörölte a környezetvédelmi adót a 2000 kcm-nél kisebb hengerűrtartalmú új autók esetében. Mindkét döntés december 15-én lépett érvénybe. Korábban a Dacia arra figyelmeztetett: az eladások nemcsak a pénzügyi válság miatt szigorított hitelfeltételek következtében csökkennek, a legfőbb ok a július 1-jétől bevezetett új regisztrációs adó miatt bekövetkezett használtautó-áradat. A kabinet egy másik határozatot is elfogadott az újautó-eladások élénkítéséért: jövő évtől már januárban beindul az autópark-felújítási program, és amellett, hogy egész évben tart majd, a korábbinál kétszer több, vagyis 60 ezer új autó lesz megvásárolható állami támogatással. Nő a 12 évesnél idősebb autók leadása után kapott díj is: a korábbi 3000 lej helyett immár 3800 lejes előleget fizethetnek be az ügyfelek. Nemirschi az új rendelet felfüggesztése kapcsán közölte, a döntést követően a kormány hamarosan előáll egy javaslattal arra vonatkozóan, hogyan finanszírozzák azon programokat, amelyek számára eddig ez a program jelentette a bevételi forrást.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés