2010. március 11., 09:592010. március 11., 09:59
Mint arról beszámoltunk, Solomont múlt szerdán vették őrizetbe az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) ügyészei, miután az általuk végzett nyomozás során arra a következtetésre jutottak, hogy a polgármester 50 ezer eurót fogadott el Cornel Penescu piteşti-i üzletembertől annak fejében, hogy építkezési engedélyt bocsásson ki számára egy hipermarket megépítésére. Penescu a Pic hipermarketlánc s egyben az FC Argeş labdarúgócsapat tulajdonosa, az áruházat pedig a Craiovai Universitatea labdarúgóklubot fenntartó Adrian Mititelu birtokában lévő telekre építették fel. Solomont, aki egy hete az Argeş megyei rendőr-főkapitányság fogdájában tartózkodik, a tegnapi nap folyamán hivatalosan is értesítették a felfüggesztés tényéről. A mintegy háromszázezres Craiova közgyűlésének ennek nyomán a két, szintén PDL-s alpolgármester közül kell megválasztania a város ügyvezető elöljáróját.
A Dolj megyei prefektus közölte, Solomon felfüggesztése az előzetes letartóztatás végéig, március 31-éig tart, ezt követően meghosszabbítható, amennyiben az illetékes bíróság is úgy dönt, hogy meghosszabbítja a polgármester vizsgálati fogságának időtartamát. A 2005-ben a Szociáldemokrata Pártból a jelenlegi nagyobbik kormánypártba átlépett Solomon második mandátumát töltötte az olténiai város élén.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).