Hirdetés

Az RMDSZ félévente megújítaná az együttműködést a PSD–ALDE-koalícióval

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Félévente megújítandó parlamenti együttműködésről tárgyal az RMDSZ a szociálliberális PSD–ALDE-koalícióval, amely a december 11-i választások után kormányalakításra készül Romániában - közölte Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke kedden.

MTI

2016. december 20., 23:182016. december 20., 23:18

„Nekünk az a fontos, hogy a parlament szerepét megerősítve, a politikai döntéseket a parlamentbe visszahozva a választási kampányban tett ígéreteinkből minél többet megvalósítsunk” – magyarázta a közmédiának a szövetség elnöke. Hozzátette: ennek érdekében az RMDSZ-frakció 6,5 százalékához „hozzá kell tenni” további 43-44 százalékot, márpedig az adott helyzetben az 54 százalékkal rendelkező PSD-ALDE kormányzati többség mutatkozik „nyitottnak és képesnek” arra, hogy a magyar érdekképviseletnek segítsen.

Kelemen Hunor a megújult RMDSZ-frakciók első bukaresti együttes ülése után derűlátóan nyilatkozott a szociálliberális többséggel kezdett tárgyalásokról. Úgy vélekedett: ha néhány kérdést tisztáznak, akkor olyan parlamenti együttműködésben állapodhatnak meg, amely a kisebbségi jogok tekintetében is „biztonságosabb Romániát” eredményezhet. Elmondta: az RMDSZ olyan megállapodást akar elfogadtatni, amely „lefordítja” és számon kérhetővé teszi az európai nyelvi chartát és kisebbségi keretegyezményt, továbbá egyértelműen utal a tanügyi törvényre és a közösségi szimbólumok használatára, hogy ezeket ne lehessen többféleképpen értelmezni. Ennek érdekében egyértelműsítő törvénymódosításokat terveznek, és a – jelenleg hússzázalékos lakosságarányhoz kötött – anyanyelvhasználati küszöb leszállításához is támogatást várnak a parlamenti többségtől.

A PSD–ALDE-koalícióval kötendő megállapodás a minimálbérre, az észak-erdélyi autópályára, a közigazgatásban dolgozók bérére és a fiatalok támogatására is kiterjed. Kelemen Hunor hozzátette: ha arra a következtetésre jutnának, hogy a megállapodás nem működik, azt fel is lehet majd mondani, de úgy vélekedett: meg kell próbálniuk együttműködni a kormánytöbbséggel azokért, akik az RMDSZ-re szavaztak, akik a magyar szövetségtől várnak megoldást problémáikra.

Kelemen Hunor korábban egy rögtönzött sajtótájékoztatón elmondta: a megállapodás megkötése előtt az RMDSZ is tudni szeretné, ki lesz a miniszterelnök, mit tartalmaz a kormányprogram, kitér-e és miként a kisebbségekre. Az RMDSZ nem siet, a megállapodás megkötésére lehet, hogy csak az új kormány beiktatása után kerítenek sort – tette hozzá. Klaus Johannis államfő szerdára hívta kormányalakítási egyeztetésre a pártokat. A PSD–ALDE-koalíció eddig nem nevezte meg miniszterelnök-jelöltjét.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés