
Fotó: Biró István
Félévente megújítandó parlamenti együttműködésről tárgyal az RMDSZ a szociálliberális PSD–ALDE-koalícióval, amely a december 11-i választások után kormányalakításra készül Romániában - közölte Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke kedden.
2016. december 20., 23:182016. december 20., 23:18
„Nekünk az a fontos, hogy a parlament szerepét megerősítve, a politikai döntéseket a parlamentbe visszahozva a választási kampányban tett ígéreteinkből minél többet megvalósítsunk” – magyarázta a közmédiának a szövetség elnöke. Hozzátette: ennek érdekében az RMDSZ-frakció 6,5 százalékához „hozzá kell tenni” további 43-44 százalékot, márpedig az adott helyzetben az 54 százalékkal rendelkező PSD-ALDE kormányzati többség mutatkozik „nyitottnak és képesnek” arra, hogy a magyar érdekképviseletnek segítsen.
Kelemen Hunor a megújult RMDSZ-frakciók első bukaresti együttes ülése után derűlátóan nyilatkozott a szociálliberális többséggel kezdett tárgyalásokról. Úgy vélekedett: ha néhány kérdést tisztáznak, akkor olyan parlamenti együttműködésben állapodhatnak meg, amely a kisebbségi jogok tekintetében is „biztonságosabb Romániát” eredményezhet. Elmondta: az RMDSZ olyan megállapodást akar elfogadtatni, amely „lefordítja” és számon kérhetővé teszi az európai nyelvi chartát és kisebbségi keretegyezményt, továbbá egyértelműen utal a tanügyi törvényre és a közösségi szimbólumok használatára, hogy ezeket ne lehessen többféleképpen értelmezni. Ennek érdekében egyértelműsítő törvénymódosításokat terveznek, és a – jelenleg hússzázalékos lakosságarányhoz kötött – anyanyelvhasználati küszöb leszállításához is támogatást várnak a parlamenti többségtől.
A PSD–ALDE-koalícióval kötendő megállapodás a minimálbérre, az észak-erdélyi autópályára, a közigazgatásban dolgozók bérére és a fiatalok támogatására is kiterjed. Kelemen Hunor hozzátette: ha arra a következtetésre jutnának, hogy a megállapodás nem működik, azt fel is lehet majd mondani, de úgy vélekedett: meg kell próbálniuk együttműködni a kormánytöbbséggel azokért, akik az RMDSZ-re szavaztak, akik a magyar szövetségtől várnak megoldást problémáikra.
Kelemen Hunor korábban egy rögtönzött sajtótájékoztatón elmondta: a megállapodás megkötése előtt az RMDSZ is tudni szeretné, ki lesz a miniszterelnök, mit tartalmaz a kormányprogram, kitér-e és miként a kisebbségekre. Az RMDSZ nem siet, a megállapodás megkötésére lehet, hogy csak az új kormány beiktatása után kerítenek sort – tette hozzá. Klaus Johannis államfő szerdára hívta kormányalakítási egyeztetésre a pártokat. A PSD–ALDE-koalíció eddig nem nevezte meg miniszterelnök-jelöltjét.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
Tíz évre kiutasították Romániából azt a marokkói állampolgárt, akit a Román Hírszerző Szolgálat szerint terrorista propagandatevékenység és romániai személyek radikalizálása miatt nemkívánatos személlyé nyilvánítottak.
Dominic Fritz szerint árt Romániának, ha etnikai hovatartozásuk alapján megkérdőjelezik a nemzeti kisebbségek hazafiságát. Temesvár polgármestere, USR-elnök úgy véli, a gyűlöletkeltés és az összeesküvés-elméletek gyengítik az országot és európai szerepét.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerdán úgy döntött, hogy kezdeményezi Nicușor Dan államfő tisztségből való felfüggesztését, illetve megindítja az előre hozott parlamenti választások kiírásához szükséges eljárást – közölte a párt.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szándékosan késlelteti és akadályozza a teljes jogkörrel rendelkező kormány megalakítását – állította szerdán Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
Nincs veszélyben a bérek és nyugdíjak kifizetése, és jelenleg nem áll fenn annak a kockázata, hogy az állam ne tudná teljesíteni ezeket a kötelezettségeit – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
Viharos időjárásra figyelmeztető első- (sárga) és másodfokú (narancssárga) riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán.
Azok a diákok, akik szerdán nem tudtak 9 óráig megérkezni az érettségi szaknak megfelelő kötelező vizsgájára, 13 órától tehetik le a vizsgát – nyilatkozta Sorin Ion oktatási államtitkár az Edupedu.ro tanügyi szakportálnak.
Húsz megye 60 településén és Bukarestben okozott károkat a kedd éjszakai vihar – közölte szerda reggel a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
Közzétette kedd este a vagyonnyilatkozatát Nicușor Dan államfő.
szóljon hozzá!