Hirdetés

Felelősséget vállalt Ponta a kormányprogramért

Felelősségvállalással a parlament elé terjesztette kedden Victor Ponta miniszterelnök harmadik, az RMDSZ-t is soraiban tudó új kormánya programját.

Balogh Levente

2014. március 11., 17:162014. március 11., 17:16

A kormányfő (képünkön) a program kisebbségjogi vonzataira nem tért ki, csupán a gazdasági vállalásokat ecsetelte. Közölte, az új politikai program megtartja a 16 százalékos egységes adókulcsot, ragaszkodik a költségvetés előírásaihoz, emellett felelősségre intett, mondván: annak ellenére, hogy választási év van, tartózkodni kellene a felelőtlen ígérgetésektől. Hozzátette, azt szeretné, ha a kormány az év végi államfőválasztást követően is hatalomban maradna.

A kormányból nemrég kilépett Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Crin Antonescu bírálta a programot, mondván: az felhígította a korábbi közös kormányprogramot, Ponta szerint ugyanakkor a mostani dokumentum szinte semmiben sem tér el a régi programtól, amelyet a liberálisokkal közösen írtak.

Mint arról már beszámoltunk, az új kormányprogram kidolgozását és az azért való parlamenti felelősségvállalást Traian Băsescu államfő szabta feltételül ahhoz, hogy kinevezze az új kabinet minisztereit.

Az államfő konkrétan azt akarta, hogy – miután a nemzeti Liberális Párt (PNL) kilépett a kormányból, és ezzel felbomlott a Szociálliberális Unió (USL), a programban rögzítsék azokat a kisebbségi jogi követeléseket is, amelyeket az RMDSZ fogalmazott meg a kormányra lépés érdekében, és amelyeket csupán kétoldalú megállapodásban rögzítettek.

A felelősségvállalás intézménye azt jelenti, hogy az ily módon beterjesztett javaslat parlamenti vitája elmarad, az ellenzéknek azonban a beterjesztést követő három napon belül jogában áll soron kívüli bizalmatlansági indítványt benyújtani. Ha az indítványt megszavazza a parlament, a kormány megbukik, ha viszont nem, akkor a felelősségvállalással beterjesztett jogszabály elfogadottnak minősül.

Az ellenzéki Demokrata-Liberális Párt (PDL) jelezte, hogy készül a bizalmatlansági indítvány benyújtására, ehhez azonban a képviselők negyedének támogatása szükséges, ami azt jelenti, hogy a párt egyedül nem tud kormánybuktató indítványt benyújtani.

A kedden előterjesztett kormányprogram a kisebbségek jogaira is kitér. A tervek szerint a kabinet megteremti a törvényes lehetőséget arra, hogy a kisebbségek használhassák az anyanyelvüket az állami intézményekben.

„Románia kormánya biztosítani fogja minden, a nemzeti kisebbségek sorába tartozó állampolgár számára a nemzeti identitásának megőrzésére és szabad kiteljesítésére vonatkozó jogot, hogy azzal teljes körűen élhessen a közéletben, a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban, a kultúra, nyelv, vallás, oktatás, közélet területén, összhangban Románia alkotmányával, a Románia által az európai uniós csatlakozás során aláírt vállalásokkal, valamint  a vonatkozó nemzetközi dokumentumokkal. Emellett szorgalmazza a közös erőfeszítéseket és a párbeszédet a nemzeti kisebbségekkel a döntéshozási folyamat és a nemzeti identitás vállalásának javítása érdekében” – áll a dokumentumban.

A program szerint az etnikumközi kapcsolatok terén az alapelv az identitás vállalására vonatkozó teljes jog- és esélyegyenlőség. „A kisebbségi politika célja a nemzeti, kulturális, vallási és nyelvi identitás megőrzése és kiteljesítése az ezeket támogató politika révén; a diszkrimináció elleni küzdelem és a tolerancia hirdetése; a kulturális sokszínűség értékeinek népszerűsítése; az etnikumközi párbeszéd bátorítása; a szélsőségesség, a sovinizmus és az antiszemitizmus minden formájának felszámolása; a romák helyzetének javítása” – áll a kormánydokumentumban.

A fejlesztésről és közigazgatásról szóló részben az áll, hogy a helyi közösségek identitásának megerősítése érdekében törvényes keretet teremtenek arra, hogy a helyi hatóságok csakis saját intézményeiken, és csakis Románia és az Európai unió lobogója mellé az érintett közigazgatási egység zászlaját is kitűzzék.

Egyúttal a helyi közösségek megismertetése érdekében lépéseket tesznek a hagyományos helyi termékek, természeti kincsek, idegenforgalmi célpontok, kulturális és történelmi emlékhelyek népszerűsítésére.

A kormányprogram gazdasági vállalásai között szerepel az adóalap kiszélesítése, az alapélelmiszerek áfájának csökkentése, az áfa 19 százalékra csökkentése, és amennyiben a költségvetés helyzete lehetővé teszi, a munkáltatók által fizetett tb-járulék 5 százalékkal történő csökkentése. Emellett szorgalmazza az időtálló, egyéni számlán alapuló nyugdíjrendszer kidolgozását, és a minimálbér emelését, amelyet az USL 2012-es programjában szereplő 1200 lej helyett ezúttal csupán 1100 lejre emelnének 2016-ig.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
Hirdetés