
2011. október 17., 09:362011. október 17., 09:36
Şerban Huidu, aki a Prima TV Kötekedők krónikája (Cronica cârcotaşilor) című szatirikus show-műsorának rendezője és műsorvezetője, a Brassó megyei Felsőtömös térségében okozott közúti balesetet. A 35 éves Huidu terepjáróját vezette, amelyben rajta kívül felesége, két kisgyereke és a gyerekek dadája utazott.
A rendőrség szerint a balesetet Huidu okozta: a terepjáró szabálytalan előzés közben áttért a szemközti sávra, és összeütközött egy szabályosan közlekedő Dacia Logannal. Az ütközés következtében a Logan 65 éves sofőrje és a mellette ülő 54 éves nő életét veszítette.
A Dacia harmadik utasa súlyosan megsérült. Az 57 éves férfit a Brassó megyei kórházban megoperálták, hétfőre azonban meghalt – közölték az orvosok.
A balesetben megsérült Huidu 2 és 4 éves gyereke, egyikük súlyosabban, állapotuk stabil. Szintén megsérült a felesége, és a gyerekek dadája is, őket a gyerekekkel és a Logan sérült utasával együtt kórházba szállították.
Şerban Huidu nem sérült meg, de őt is kórházba vitték, ahol a vérteszt nyomán kiderült: nem fogyasztott alkoholt. Ezt követően a műsorvezetőt kihallgatja a rendőrség.
A helyszínelő rendőröknek Huidu azt mondta: nem tudja, hogyan történt a baleset.
Carmina Reit, a Brassói Bíróság Ügyészségének vezetője hétfőn közölte: Ştefan Huidu ellen gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indult vizsgálat, egy és hét év közti börtönbüntetésre számíthat.
Şerban Huidu tavaly decemberben súlyos balesetet szenvedett Ausztriában, ahol egy inssbrucki sípályán fának ütközött. A férfi fejsérüléseket szenvedett, több napig mesterséges kómában tartották az orvosok. Egy hónapig ápolták kórházban Ausztriában, sérülése miatt normális agyfunkciói csak fokozatosan tértek vissza. Március elején tért vissza a Prima TV-n futó műsorába.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.