Hirdetés

Fegyverszünetet kér az ellenzéktől Băsescu

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

A politikai csatározások szüneteltetését kérte tegnap a parlamentben Traian Băsescu államfő, aki délután a két ház együttes ülésén intézett beszédet az ország belpolitikai helyzetéről a honatyákhoz, akik azonban nem voltak jelen teljes számban: csupán a kormánypárti képviselők és szenátorok hallgatták meg a szavait.

Hírösszefoglaló

2010. november 09., 15:302010. november 09., 15:30

Az elnök közölte: a moratórium azért szükséges, mert a kormánynak és a parlamentnek az elkövetkező 30–45 napban határozott és következetes intézkedéseket kell meghoznia.

Băsescu leszögezte: ragaszkodik ahhoz, hogy a nemzeti érdekek érvényesítése érdekében a pártok időlegesen beszüntessék az ellenségeskedést. „A döntés az önök kezében van” – mutatott rá. Álláspontja szerint a moratórium már csak azért sem lehetetlen, mert mindegyik párt azt állítja, hogy a nemzet érdekében tevékenykedik. Az államfő jelezte: el kell fogadni az egységes közalkalmazotti bértörvényt, a nyugdíjtörvényt és az ország jövő évi költségvetését.

Mindezen intézkedéseket az IMF-fel, az EU-val és a Világbankkal folytatott tárgyalások nyomán dolgozták ki, céljuk a gazdasági fellendülés beindítása. Băsescu szavai azonban nem hullottak termékeny talajra: az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ott se volt az ülésteremben. Az ellenzék azért nem volt hajlandó végighallgatni az államfő beszédét, mert álláspontja szerint Băsescu már régóta nem viselkedik minden polgár államfőjeként, és az ellenzéket sem tekinti a demokratikus rend részének.

Az államfő mindezek ellenére kijelentette: azért látta szükségesnek, hogy figyelmeztesse felelősségükre a politikai élet szereplőit, mert hamarosan lejár a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) megkötött hitelszerződés. Leszögezte, ha a hitelmegállapodás meghozza a várt eredményeket, Románia visszanyerheti hitelességét, ez pedig a válságból kivezető út kezdetét jelentheti. Álláspontja szerint a hitelesség visszaszerzése révén Románia ismét vonzóvá válhat a külföldi befektetők szemében. Hangsúlyozta: az ország jelenleg nem költhet többet, mint amennyit megtermel.

„A kormány és a pártok gyorsan javíthatnak az ország helyzetén, és visszaállhat a normalitás, de ugyanolyan gyorsan még többet ronthatnak a helyzeten” – ecsetelte az államfő a politikai vezetők megértésére apellálva. Băsescu beszéde után Victor Ponta PSD-elnök azt mondta: az államfő üzenete a jelenlevőknek szól, nem a távol maradó ellenzéknek. „Véget kell vetni a háborúnak, amit a hatalom indított az ellenzék és a sajtó ellen. A PSD bármikor készen áll arra, hogy részt vegyen a fontos törvények elfogadásában” – fogalmazott Ponta. Szerinte Romániának az a jó, ha mielőbb elfogadnak egy jó tanügyi törvényt, hogy megvitassák az egységes bérezési törvényt, és megszülessen a költségvetés, „amely nem csupán a PDL-nek szánt pénzről szól”. „Gyerekes Băsescu azon vélekedése, hogy minden rossz, ami Romániában történik, az az ellenzék hibája” – fogalmazott Victor Ponta. Crin Antonescu, a PNL elnöke szerint az államfő nem igazi párbeszédet és igazi konszenzust akar, hanem azt, hogy az ellenzék vakon megszavazzon mindent.

A politikus leszögezte: a párbeszéd feltétele, hogy a képviselőház elnöke távozzék. Szerinte Băsescu gyenge ember, aki senkit sem irányít, már a saját pártját sem. Borbély László környezetvédelmi miniszter szerint az RMDSZ egyetért a moratóriummal, mivel bármely más megoldás csak rosszabb lehet. „Bármilyen változtatás a kormány szintjén, vagy az előrehozott választások csak rosszabb alternatívát jelentenének, mivel ez a kormány feláldozza magát, és az év végéig életbe kell léptetnie azokat a törvényeket, amelyekről az államfő beszélt” – fogalmazott. A PSD és a PNL honatyái már a képviselőház délelőtti ülésén „melegítettek” az obstrukcióra: mivel Roberta Anastase házelnök vezette az ülést, az ellenzéki honatyák kivonultak.

Mint ismeretes, Anastase a nyugdíjtörvényről való voksoláson annak ellenére is megállapította, hogy megvan a jogszabály elfogadásához szükséges, mintegy 170 szavazatos többség, hogy száznál is kevesebb kormánypárti honatya vett részt az ülésen. Anastase leszögezte: nem mond le, a helyzet megoldása pedig „a politikai vezetők okosságán” múlik. Délután fölmerült: az ellenzék megbékítése érdekében a fontos törvények vitája idején Anastase helyett Ioan Oltean vezetné a képviselőház üléseit. Este azonban Băsescu Emil Boc kormányfővel együtt magához rendelte Anastasét. A találkozó lapzártánk után ért véget, de egyes információk szerint Băsescu a házelnök lemondását szerette volna elérni az ellenzék megbékítése érdekében. Anastase utódjaként Sulfina Barbu neve merült föl.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
Hirdetés
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
Hirdetés