Hirdetés

Bányászjárás: exminiszterek a legfőbb ügyészség célkeresztjében

Három volt miniszter esetében kérte csütörtökön a legfőbb ügyészség a bűnvádi eljárás jóváhagyását az államfői hivataltól az 1990. június 13. és 15. közötti, több halálos áldozatot követelő bányászjárás ügyében.

Balogh Levente

2015. október 22., 15:452015. október 22., 15:45

A három érintett politikus Petre Roman volt miniszterelnök, Victor Atanasie Stănculescu korábbi védemi miniszter és Gelu Voican Voiculescu volt titkosszolgálatokért felelős miniszterelnök-helyettes, akik ellen – Ion Iliescu volt államfőhöz és Virgil Măgureanuhoz, a Román Hírszerző Szolgálat volt igazgatójához hasonlóan – emberiesség elleni bűncselekmények gyanúja miatt kívánnak eljárást indítani.

A legbőbb ügyészség kihallgatta Miron Cozma egykori bányászvezért is, aki ellen ugyancsak emberiesség elleni bűncselekmények miatt indítottak eljárást. Cozma csütörtökön azt mondta, Iliescu, Roman és Voiculescu a felelős a huszonöt évvel ezelőtti eseményekért. Közölte: magát ártatlannak tartja, sőt őt magát is megverték Marian Munteanu, az Egyetem téri tüntetések vezetője miatt, akinek –saját elmondása szerint – ő mentette meg az életét.

Korábban azt mondta: az 1990 júniusában bekövetkezett eseményeket Ion Iliescu akkori államfő már jó előre kitervelte, az eseményeket pedig úgy alakították, hogy a teljes felelősség a bukaresti tüntetéseket, ellenzéki pártszékházakat és sajtóorgánumok szerkesztőségeit szétverő bányászokat terhelje, miközben ő maga – saját bevallása szerint – megpróbálta elejét venni az eseményeknek.

Mint ismeretes, az almérnökként és szakszervezeti vezetőként tevékenykedő Cozmát 1999-ben 18 év szabadságvesztésre ítélték az 1991-es bányászjárás miatt. Ion liescu akkori államfő 2004-ben, nem sokkal mandátuma lejárta előtt elnöki kegyelemben részesítette, amelyet azonban a heves tiltakozások miatt – a nyugat-európai országok és az Egyesült Államok is nemtetszésüket fejezték ki – visszavont. Cozmát végül 2005-ben mégis szabadlábra helyezték, miután a bukaresti táblabíróság törvénytelennek nyilvánította a kegyelmi rendelet visszavonását.

Kihallgatták és emberiesség ellenű bűncselekmények elkövetésével gyanúsították meg Emil Cico Dumitrescu tartalékos tengernagyot is, aki 1990-ben Iliescu tanácsadója volt. Őt arról kérdezték, ki vitte Bukarestbe a bányászokat. Dumitrescu azt mondta: nem érti, miért indítottak ellene eljárást, amikor ő csupán a belügyminisztérium művelődési és sportosztályát vezette. Közölte: semmi köze sem volt ahhoz, milyen döntéseket hozott Ion Iliescu.

Az ügyészség ugyancsak beidézte kihallgatásra, majd ugyancsak meggyanúsította Cazimir Ionescut, aki az Ideiglenes Nemzeti Egységtanács (CPUN) alelnöke volt az események idején.

Ugyanakkor Gelu Voican-Voiculescu, aki az 1990-es ideiglenes kormányban miniszterelnök-helyettesi tisztséget töltött be, 1989. december 28. és 1990. június 28. között pedig a titkosszolgálatokért is felelt, aberránsnak nevezte az Iliescu elleni vádakat, és úgy vélte, az 1990-es eseményekért azon erők felelősek, „amelyek meg akarták akadályozni a normális kerékvágásba való visszatérést, ami a választási eredmények elfogadását jelentette volna.”

Mint arról beszámoltunk, Tiberiu Niţu legfőbb ügyész márciusi döntése értelmében a bányászjárás ügyének vádemelés nélküli lezárásáról szóló 2009-es döntéseket semmisnek nyilvánították, és ismét elkezdték a nyomozást a felelősök után.

A legfőbb ügyész döntésének előzménye az, hogy tavaly szeptemberben az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) arra kötelezte Romániát, hogy folytassa a nyomozást a bányászjárás ügyében. Az EJEB ítélete kimondja: Bukarest köteles igazságot szolgáltatni az emberiesség elleni bűncselekmények áldozatai számára, függetlenül attól, mennyi idő telt el a bűncselekmények óta.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés