
2009. január 08., 09:572009. január 08., 09:57
Az érintett honatyák vagyonnyilatkozatából azonban kiderül: a politikusok anyagi helyzete egyáltalán nem nevezhető rossznak. A Nagy-Románia párti Eugen Mihăescu például 70 ezer euró értékű bukaresti és 220 ezer dollár értékű New York-i lakás, valamint 250 ezer euróra becsült értéktárgyak tulajdonosa. Codruţ Sereş volt konzervatív szenátor az ország három megyéjében birtokol földterületet, bukaresti lakása, hétvégi háza és személygépkocsija van, különböző tulajdonalapoknál pedig 120 ezer lejes részesedése. Ovidiu Muşetescu exképviselő ugyancsak három földterületet, bukaresti lakást és hétvégi házat tud magáénak, és 545 ezer lej értékű részvénycsomagot birtokol a Román Kereskedelmi Banknál.
Az RMDSZ volt szenátorai közül a 2007 decemberében Sógor Csabát váltó Zsombori Vilmos és Szentmiklósi Zoltán igényelt átmeneti illetményt, utóbbi tavaly mindössze egy hónapig, a szintén Bihar megyei Pete István számvevőszéki kinevezése után volt tagja a felsőháznak. Juttatásért folyamodott Kónya-Hamar Sándor exképviselő is, az Európai Parlament volt tagja, aki 2008 végén frissített vagyonbevallása szerint feleségével együtt két földterülettel, két kolozsvári lakással és hétvégi házzal, három személygépkocsival rendelkezik, emellett 126 ezer eurót, 17 500 dollárt és 31 ezer lejt kamatoztat különböző bankokban. Király Andrásnak mezőgazdasági területe, aradi magánháza és összesen 151 ezer lejes banki letétje van, Asztalos Ferenc egy székelyudvarhelyi ház és egy Toyota személygépkocsi tulajdonosa, emellett 6800 dollárt, 2800 eurót és 148 ezer lejt kamatoztat, 2018-ig pedig 9000 ezer eurós bankkölcsönt törleszt. Toró T. Tibor feleségével temesvári lakást és Skoda gépkocsit birtokol, 83 700 lejt kamatoztat pénzintézetekben, és 210 ezer lejes jelzálogkölcsönt kell törlesztenie 2009 végéig.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).