Hirdetés

Európai balliberális támadás a román kormány ellen

A demokratikus normák betartására szólította fel csütörtökön a román kormányt Szergej Sztanisev, az Európai Szocialisták Pártjának (PES) ügyvezető elnöke, és figyelmeztette a kabinetet, hogy tartsa tiszteletben azt a rendszert, amely szabad és korrekt választások megszervezését teszi lehetővé. Graham Watson, az Európai Liberális Demokraták Szövetségének (ALDE) vezetője előrehozott választásokat követel.

Balogh Levente

2012. január 19., 14:332012. január 19., 14:33

Szergej Sztanisev, aki korábban Bulgária miniszterelnöke volt, közleményében kifejti: a romániai Szociáldemokrata Párt és „az utcákon tüntető románok ezrei” melletti szolidaritás jeleként elégedetlenségének kíván hangot adni „a demokratikus normák PDL-kormány által előidézett romlása” miatt.

Sztanisev szerint „a tiltakozó akciókat az egészségügyi rendszer magánosításával szembeni jogos felháborodás idézte elő, ma már azonban a tüntetések egyaránt szólnak a nemzet egészségéről és az egészségügyi rendszerről”.

A szocialista politikus szerint Romániában fokozatosan lerombolták a demokratikus intézményeket, a magyarországi történésekhez kísértetiesen hasonló módon. Úgy véli, Traian Băsescu államfő nem tartotta be alkotmányos esküjét, ami a politikai semlegesség megőrzésére kötelezi.

„A kormány riadtan követi a demokratikus ellensúlyok elnyomására irányuló próbálkozásait” – írja Sztanisev. A kormánynak az önkormányzati és a parlamenti választások összevonását, az egészségügyi rendszer privatizációját, 14, nyilvános vita nélküli kormányzati felelősségvállalást, a büntető törvénykönyvnek a parlament megkérdezése nélküli jelentős módosítását és egyes regionális választásokon a közismert és büntetlenül maradt választási csalásokat rója fel.

A szocialisták mellett az Európai Liberális Demokraták Szövetségének vezetője, Graham Watson – a romániai balliberális ellenzék jelszavát átvéve – egyenesen előrehozott választásokat követel.

„Nem lehet folytatni az eddigieket, amikor az állam élén olyan elnök áll, aki visszaél alkotmányos hatalmával, és megpróbálja áterőszakolni az egészségügyi törvényt a parlamenten. Nem lehet folytatni, amikor a nép elveszítette a bizalmát a kormányban, amely ellustult, és korrupcióról tesz tanúbizonyságot. Számos tennivaló van még a romániai reformok folytatása érdekében, hogy az ország modern európai demokráciává váljék” – áll Watson közleményében.

Szerinte az eddigi eredményeket nem lehet eltékozolni. „A közvélemény Bukarest utcáin, illetve máshol is tapasztalt erősségű kifejeződésének elegendőnek kellene lennie ahhoz, hogy megértesse az államfővel és a kormánnyal: ideje távozniuk, hogy új választások és új kezdet következzenek az országban. Én pedig kampányolni fogok önökért és önökkel itt Brüsszelben és Srasbourg-ban is, hogy ez megvalósuljon” – írta Watson.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
Hirdetés