
Elutasította a bukaresti táblabíróság Tőkés László európai parlamenti képviselő keresetét, amelyben a román állami kitüntetését visszavonó elnöki rendelet megsemmisítését kérte – derült ki kedden az interneten közzétett ítéletből.
2016. november 16., 08:262016. november 16., 08:26
2016. november 16., 12:202016. november 16., 12:20
Az EP-képviselőtől az érdemrend becsületbíróságának javaslatára Klaus Johannis államfő márciusban vonta vissza a Románia Csillaga lovagi fokozatát, amit az 1989-es temesvári forradalom kirobbantásában szerzett történelmi érdemeiért kapott meg a huszadik évfordulón. A kitüntetés visszavonását Victor Ponta kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László felvetette, hogy Magyarország vállaljon védhatalmi szerepet Erdély érdekében, ahogyan Ausztria tette Dél-Tirol esetében.
Tőkés László – ügyvédje, Kincses Előd korábbi nyilatkozata szerint – a temesvári forradalom szellemének védelmében indított közigazgatási pert Klaus Johannis államfő és az elnöki rendeletet ellenjegyző Dacian Cioloș miniszterelnök ellen, az ügynek nem lévén anyagi vonzata. „Meg kell védeni a temesvári népfelkelés történelmi szerepét és ne lehessen semmivé tenni az egykori, \'89 decemberi román-magyar történelmi összefogás jelentőségét\" – mutatott rá a marosvásárhelyi ügyvéd.
A felperes szerint az elnöki rendelet törvénytelen, mert a kitüntetéseket szabályozó törvény csak két esetben teszi lehetővé egy elismerés visszavonását, és ezek egyike sem áll fenn. Az érdemrendet akkor kell visszavonni, ha a kitüntetettet jogerősen szabadságvesztésre ítélik, vagy akkor, ha olyan tetteket követ el, amelyek méltatlanná teszik az elismerésre. „Tőkés Lászlót azonban nem tettei, hanem egy véleménynyilvánítása miatt büntetik, amelynek szabadságát az alkotmány garantálja\" – érvelt ügyvédje a múlt heti tárgyaláson.
A honlapján kedden közzétett ítélet szerint a bukaresti táblabíróság megalapozatlannak találta Tőkés László keresetét, amelyben a kitüntetését visszavonó elnöki rendelet eltörlését kérte. Az ítélet nem jogerős, ellene a legfelsőbb bírósághoz lehet fellebbezni a felek kiértesítésétől és az indoklás közzétételétől számított 15 napon belül. Romániában tucatnyi olyan embernek – köztük a korrupcióért több ízben bebörtönzött Adrian Năstase volt miniszterelnöknek – van a birtokában a Románia Csillaga, akiket szabadságvesztésre ítéletek, és akiktől a törvény szerint vissza kellett volna vonni a kitüntetést.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!